Oldal kiválasztása

Felújított verziót kap a Crysis sorozat első része

Felújított verziót kap a Crysis sorozat első része
4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

2007-ben a Crytek megteremtette a Crysis sorozatot, pontosabban annak első részét. A Crysis az a játék volt, amit lehetett szeretni vagy utálni, amellett nem lehetett elmenni hogy az akkori játékokhoz képest gyönyörű grafikával és hatalmas gépigénnyel rendelkezett, olyan szinten, hogy akkoriban nem volt olyan PC, ami maximum grafikán képes lett volna futtatni zökkenőmentesen.

Pár napja, 2016 óta először, ismét aktív lett a Crysis Twitter felülete, ahol néhány rejtélyes üzenet és utalás volt megtalálható. Számos rajongó és portál, már ekkor lehozta, hogy készül az első játék felújított változata, azonban hivatalos bejelentés ekkor még nem volt.

Erre egészen a tegnapi napig kellett várnunk, amikor is az alábbi szöveg jelent meg mind a Crysis, mind a fejlesztő Crytek Twitter falán: „Kértétek. Vártátok. Ma a várakozásnak vége. Érkezik!” 

A fenti monológ után, kaptunk egy 38 másodperces kis szösszenetet, ami elárulja, hogy a játék PC, Xbox One, PS4 és először Nintendo Switch-en is elérhető lesz, ezt lentebb megtekinthetitek.

Pontos megjelenési dátumot még nem tudunk, de ha hihetünk különböző külső információnak, akkor a játék, még idén meg fog jelenni. Az, hogy milyen vas kell majd hozzá, az pedig szintén a jövő zenéje. 

Translate »