Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed III – Előzetes

Assassin’s Creed III – Előzetes
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az amerikai polgárháborús koncepciónak köszönhetően az Assassin’s Creed 3-ban még nagyobb izgalmak várnak ránk, mint a sorozat életében eddig bármikor.

Amikor az Assassin’s Creed: Revelations megjelenésével a Ubisoft bejelentette, hogy a sorozattal szeretnének végleg elbúcsúzni a korábbi főhős, Ezio Auditore da Firenze kalandjaitól, a világhálót szó szerint elárasztották pletykák, amelyek hol második világháborús koncepciót, hol a francia forradalom idejét megcélzó kampányt reméltek a franchise harmadik epizódjától. Már akkor felmerült azonban a lehetőség, hogy az Assassin’s Creed 3-ban az 1700-s évek Amerikájába repülhetünk vissza, méghozzá a függetlenségi háború korába, ami alighanem az amerikai történelem egyik legvéresebb összecsapásának tekinthető, ha az indián őslakosság felelőtlen és kegyetlen üldöztetését is a háború eseményei közé soroljuk. A Ubisoft fejlesztői pontosan így tettek, amikor elhatározták, hogy a harmadik részben egy indián gyökerekkel rendelkező karaktert tesznek meg főszereplőnek, aki már gyermekkorában összetalálkozik a telepesek kegyetlenkedéseivel, amikor a lakhelyéül szolgáló tábort az európai területfoglalók megtámadják és családjával együtt mindenkit megölnek, akit csak tudnak. Connor Kenway – avagy indián nevén Ratonhnhaké:ton – ekkor bosszút fogad, hogy felnőttkorában minden lehetséges eszközzel felveszi a harcot a betelepülőkkel, és revánsot vesz a történtekért. Ekkor azonban még nem is sejti, hogy az események mögött, amelyek a függetlenségi háborúhoz vezetnek, egy sokkal nagyobb és veszélyesebb szerveződés, a templomosok állnak.

:galeria:

Az Assassin’s Creed 3-ban éppen ezért újfent a templomosok és egy kis csavart követően az orvgyilkosok közötti ellentétek újulnak ki, amelyek ezúttal a tengerentúlon fognak lezajlani, így kevesebb átfedést tapasztalhatunk majd Altair vagy Ezio korábbi tevékenységeivel, ami pozitívum lehet azoknak a rajongóknak, akik még csak most fognak csatlakozni a sorozathoz. A játékban egyébiránt a 30 évet felölelő fiktív történet bizonyos pontokon kötődni fog az amerikai polgárháború nagyobb eseményeihez, aminek köszönhetően nem csak jelenleg is létező városok több száz évvel ezelőtti elődeivel ismerkedhetünk meg, hanem összebarátkozhatunk, netán csak nyomon követhetjük olyan híres személyek tevékenységeit is, mint George Washington vagy Benjamin Franklin. Mivel az amerikai városok az 1700-as években általában még nem a több emelet magas épületekről voltak híresek, ezért a kampány során rengeteg alkalmunk lesz a településeket körülvevő hegyekkel, völgyekkel, erdőkkel és rétekkel tarkított tájakon kóborolni, amelyek természetesen újabb küldetésekkel és feladatokkal fognak ellátni minket. Connor bebizonyítja majd a játékosok számára, hogy nem csak a mesterséges építmények megmászása lehet nagy móka, hanem az is, ha egy meredek sziklafalon kell feljutnunk, netán a fák lombkoronáin kell ágról-ágra vetődnünk annak érdekében, hogy elmeneküljünk az őrjáratok elől, vagy csak gyorsan elérjük célpontunkat.

Természetesen az új Assassin’s Creed-ben sem kell nélkülöznünk majd a harcokat, így amennyiben a csendes gyilkosságokat részesítjük előnyben, akkor rejtett pengénket és íjunkat hívhatjuk segítségül, a nagyobb létszámú ellenfeleket megmozgató harcok során azonban gyakran kell majd kardot vagy fegyvert rántanunk, de hősünk egyik jellegzetes fegyvere lesz az Assassin’s Creed logójának mintáját formázó kisfejsze is. A Ubisoft egyébiránt azt ígérte, hogy a harmadik részben sokkal intenzívebb harcokra számíthatnak a játékosok, így például a háttérbe kerül a védekezés lehetősége, és helyét átveszi a visszatámadás. A csaták során gyakran több ember is megmozdul majd – az óriási területek lehetővé teszik a kisebb háborúk megjelenítését is –, sőt, gyakran az anyatermészet is kihívások elé állít minket, hiszen lehetőségünk lesz összemérni erőnket különféle vadállatokkal, amelyek újabb érdekes feladatokat jelentenek a játékban. A harcok esetén újdonságnak tekinthetők a tengeri ütközetek megjelenése, amikor hajóra szállva fogjuk felvenni a kesztyűt az ellenfelekkel, így előbb távolról ágyúzva az ellenséges hadihajókat, majd a csáklyázást követően testközelből felvéve a harcot támadóinkkal. A Ubisoft szerint a tengeri ütközetek a kampány során is több ízben előkerülnek majd, de izgalmas és érdekes mellékküldetéseket is szenteltek a lehetőségnek, sőt, egyes források szerint az sem kizárt, hogy saját hajót is vásárolhatunk magunknak a játékban.

Az Assassin’s Creed 3 minden jel szerint az idei ősz egyik legsikeresebb hátsónézetes akciójátéka lesz, amelynek népszerűségében nagy szerepe lesz a megújult grafikus motornak is, ami sokkal szebb küllemet varázsol majd az alkotásnak. A hazai sikereket tovább fokozhatja, hogy Magyarországon feliratozva jelenik meg a játék, így mindenki alaposan belemerülhet majd Connor Kenway kalandjaiba.

Translate »