Oldal kiválasztása

Cowboyok és űrlények – Filmkritika

Cowboyok és űrlények – Filmkritika
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A fura cím ellenére az év egyik legjobban várt filmjének ígérkezett a 2006-ban megjelent képregényre építkező Cowboyok és űrlények, a hype azonban fordítva sült el.

Pedig a címből is kilogikázható alapszituáció kellő potenciált tartogatott, a Daniel Craig-Harrison Ford páros is ígéretes felhozatalnak tűnt, Jon Favreau rendező neve pedig a Vasember óta jól cseng, ha popcorn mozit emleget az emberfia. A Cowboyok és űrlények mégis pont abban gyenge, amiben anno a Vasember erőssége rejlett. Túlságosan komolyan veszi önmagát, nyoma sincs a cinizmusnak, az öniróniának, ráadásul a forgatókönyv is bizonytalan lábakon áll. Nem is csoda, hiszen a szkriptet féltucat ember vetette papírra, így kaptunk egy koncepció nélküli összevisszaságot, ami atomjaira bontva remekül működne, egy elemmé gyúrva azonban döcögössé válik.

 

A filmnek ugyanis az a legnagyobb baja, hogy kicsit ilyen, kicsit olyan. Sokszor keményvonalas western, olykor drámával higítva, a feszültséget pedig nagyon gyermeteg, lapos poénokkal igyekeznek oldani, miközben a  semmiből felbukkanó idegenekkel egy kis sci-fit is csempésznek a képletbe. A végeredmény végül egy csapongó, következetlen, identitását teljesen elveszítő katymasz lett, ami az utolsó fél órára igyekszik felpörögni, a látványos akciót azonban újabb közbeiktatott, erőltetett monológok és drámai betétek törik meg, így teljesen megszakad a végős összecsapás dinamizmusa.

 

A helyzetet már az sem menti meg, hogy a színészek remekül hozzák figurájukat, a karakterek ugyanis kiválóan passzolnak ebbe a nyers, vadállatias világba. Craig hamisítatatlan vadnyugati pisztolyforgató, maszkulin karakteréről tényleg elhiszi az ember, hogy félelmet nem ismerve próbál szembeszállni az idegenekkel, míg Harrison Ford kezdetben tőle szokatlan szerepkörben (a film elején rosszfiúként lép színre) tetszeleg, azonban hamar el is sikkad Woodrow Dolarhyde-ként. A Doktor House-ból 13-asként ismert Olivia Wild ezúttal is elképesztően dögös, és azt is megtudjuk róla, remekül forgatja a fegyvereket, de hosszútávon ez se tudja lekötni az ember figyelmét.

 

A Cowboyok és űrlények ígéretes nyár végi mozinak tűnt, a hype azonban ezúttal tényleg becsapós. Ninncsenek a filmben moneyshotok, így csak a szórakoztató történetre és karaktereire támaszkodhat(na), de ennek hiányában nem sok érvet lehet felsorakoztatni amellett, hogy kifizessük rá a mozijegy árát. Otthon DVD-n vagy Blu-Ray korongon egy délutánt érdemes rászánni, mert a maga módján, de szórakoztat, de ennél sokkal többet ígértek az előzetesek.

 

Értékelés: 5/10

Translate »