Oldal kiválasztása

Nintendo – Készül a két analóg karos 3DS?

Nintendo – Készül a két analóg karos 3DS?
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy friss pletyka szerint a Nintendo a 3DS-t se hagyja revízió nélkül. A francia 01net.com ugyanis úgy tudja a konzolgyártó már dolgozik egy olyan módosított zsebkonzolon, mely nem feltétlenül a 3D-s látványvilágra helyezi a hangsúlyt.

A radikális, de nem meglepő árnyisszantás után a Nintendo valószínűleg hardveres fronton is belenyúl a Nintendo 3DS-be, a korábban Nintendo Wii U részleteket is szivárogtató francia 01net.com ugyanis úgy tudja, a kiotóiak egy olyan módosított zsebkonzolon dolgoznak, mely képességeit tekintve szerényebben teljesít elődjénél, ráadásul a szóbeszédek szerint a fejlesztőket is abba az irányba tereli a Nintendo, hogy ha lehet, akkor inkább 3D támogatás nélküli játékokat készítsenek.

 

A változások a külsőn is tetten érhetőek lesznek, a tervek szerint egy második analóg kar is helyet kap a konzolon, ráadásul a magazin úgy tudja, készül egy tíz dollárba kerülő kiegészítő is, amivel a már eladott készülékeket egészítené ki az extra karral.

 

A francia lap úgy értesült, valamikor 2012-ben fog megjelenni a módosított 3DS, amit az idei Tokyo Game Show-n jelent majd az óriás.

Translate »