Oldal kiválasztása

Tribes: Ascend – Ingyenes lesz

Tribes: Ascend – Ingyenes lesz
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A freemium kategóriában próbál szerencsét a kizárólag online módban játszható, a klasszikus Tribes-t feltámasztó Tribes: Ascend, amit az a Hi-Rez Studios készít, akik korábban a Global Agenda mögött is álltak.

Az IGN egy méretes beszámolóban rántotta le a március elején bejelentett Tribes: Ascend első részleteit, így a Global Agendát is készítő Hi-Rez Studios fejlesztéséről kiderült, teljesen ingyenesen lesz majd elérhető, és kipróbálható. A kifejezetten online csatározásokra kihegyezett sci-fi játékban úgynevezett loadoutok vásárlásával szeretne majd némi pénzmagra szert tenni a fejlesztőcsapat. A loadoutok határozzák meg választott karakterünk tulajdonságait, azaz, hogy milyen páncélt (könnyű, közepes, nehéz), valamint hogy milyen robbanószert és fegyvereket cipelünk magunkkal. Utóbbi esetében összesen kettő lehet majd mindig nálunk.

 

Az IGN által látott bemutatóban például az egyik loadoutot a Soldier kaszt használta, ami tartalmazott egy közepes fegyvert, egy kézifegyvert, valamint egy puskát, amivel robbanótölteket tudtunk lőni. A pakk rejtett még néhány gránátot, illetve bónusz energiát a jetpackhez. Az Infiltrator osztály könnyű páncélzatot kapott, akivel mesterlövészkedhetünk majd, illetve a lopakodás képességével is ez a kaszt bír.

 

A pályák közül egyelőre csak kettő van teljesen kész, és még kettő biztosan készül, de az őszi induláskor biztosan nagyobb lesz a kínálat. A játékmódok közül egyelőre a klasszikus Capture the Flag, valamint a Rabbit ismert, melynek azaz érdekessége, hogy a zászlóvivő kivételével mindenki egy csapatban játszik, és mindenki a zászlót cipelőre vadászik.

 

A Tribes: Ascendben a League of Legends-hez hasonló fejlődési rendszer, illetve valamilyen perk-rendszer is helyet kap majd, de ennek részletei egyelőre nem ismertek. Az ingyenes modell miatt nem tudni, mikor, és milyen formában, de Xbox 360-ra is el fog készülni a játék, aminek PC-s változata még idén év végén meg fog jelenni.

 

A videó mellé néhány képet is kaptunk, ezeket az IGN oldalán tudjátok megtekinteni.

Translate »