Oldal kiválasztása

Blizzard: 2010-ben két játék is?

Blizzard: 2010-ben két játék is?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mike Morhaime, a Blizzard elnöke az Activison Blizzard pénzügyi konferenciáján erősítette meg, hogy a StarCraft II megjelenésének halasztása nem befolyásolja többi projektjük fejlesztését, azok megjelenését.

Mohaime egy korábbi konferencia alkalmával úgy nyilatkozott, hogy minden évben szeretne csapata egy komolyabb címmel megjelenni, viszont a StarCraft II megjelenésének eltolása kérdéseket vetett fel a cég tervével kapcsolatban. A Blizzard elnöke azonban mindenkit megnyugtatott, a várva várt folytatás debütálásának jövőre történő áttolása nem befolyásol semmit, a cég stratégiáját és jelenleg futó fejlesztéseit nem befolyásolja ez a döntés, így azon feltevés, hogy 2010-ben két játékkal is jelentkezik a kaliforniai csapat helytálló – erősítette meg Mohaime. Mindez persze felveti a kérdést, vajon a Diablo 3 lehet a második cím 2010-ben?

 

Translate »