Service with a Shotgun – betekintő
Vannak játékok, amelyek egyetlen kreatív mechanikára próbálnak építeni, és ha ez a mechanika jól működik, zseniális játékot kapunk, azonban ez esetben is okosan kell megválasztanunk a tervezett játékidőt is, hogy az ötlet ne laposodhasson el alatta. A Service with a Shotgun egy ilyen kreatív ötletre épült. Ez a játék egyetlen ember álomprojektje, amely a VA-11 Hall-A és a Coffee Talk nyugodt, beszélgetős világát keresztezi egy zombiapokalipszis káoszával. A játék alaphelyzete, hogy egy útszéli boltban dolgozunk, és miközben az aktuális vevőnk panaszkodik a világ végét túlélő nehéz életéről mi közben fél kézzel sörétes puskával próbáljuk távol tartani az élőhalottakat az ajtótól.
A játékmenet szándékosan egyszerű, szinte puritán. Egyhelyben állunk a pult mögött, miközben két dolog történik: emberek beszélnek hozzánk, és zombik próbálják megtámadni a kis boltot. A kulcs a multitaskingban rejlik: miközben figyelmesen hallgatjuk az egyik túlélő keserédes vallomását, félbe kell szakítanunk, hogy megvédjük nem csak magunkat, de őt is az épp betörni próbáló élőhalott seregtől. A beszélgetések végén a játék kérdéseket tesz fel arról, mit mondtak a vendégek, így muszáj vagyunk az életünk védelme mellett a mondandóikra is figyelni.
Ez a kettősség adja az élmény oroszlánrészét. Egyszerre nevetséges és feszültséggel teli, mintha egy ADHD szimulátort játszanánk: egy pillanatban még filozofálunk a helyi gondolkodóval, a következőben azon gondolkodunk kitart-e a lőszer a műszak végéig.
A koncepció zseniális, de a tét és következmények hiánya kicsit megöli a varázst. A rossz válaszok legfeljebb néhány dollárba kerülnek, de pénzből sosem lesz hiány a vásárlók nagy száma miatt, így a búcsú kvíz inkább formalitás, mintsem egy valódi odafigyelést követelő mechanika. A másik fő mechanika, ami elméletben feszültséget teremtene, gyakorlatban csak egy laza kattintássorozattá válik két szóváltás között.
Viszont, épp akkor, amikor a rutin unalmassá válna a játék rádob egy újabb csavart:először csak egy fegyvert kapunk, melyet egyhelyben állva tudunk használni, aztán barikádokat, amik között mozoghatunk, majd lefektethető csapdákat és végül teljes 3D-s akciószakaszokat. A Service with a Shotgun pontosan tudja, mennyi ideig bírja a saját egyszerűségével, és mindig időben vált, mielőtt kifulladna. Ez az egyik legokosabb tempókezelés, amit egy kis indie játéktól láttam az utóbbi időben.
A kézzel rajzolt pixelart karakterek nem tökéletesek, de mindegyik egyedi és emlékezetes. A látvány szándékosan retro, kissé kopottas, pont, mint a világ, amelyet bemutat. De az igazi sztár a zene. A lo-fi hiphop és jazz keveréke nemcsak hangulatot teremt, hanem identitást is: ez az apokalipszis nem sikolyokból és robbanásokból, hanem lusta ritmusokból és egy utolsó, meleg kávéból épül fel.
Nem ez lesz az év narratív indie-szenzációja, hiszen az írás kicsit kezdetleges, a karakterek nem túl mélyek és érezhető az indie mivolta, de minden hibájával együtt is rendkívül szerethető.
A Service with a Shotgun annak a bizonyítéka, hogy az eredetiség még nem halt meg. Ez a játék nem próbál tökéletes lenni, inkább őszinte, szarkasztikus, és szórakoztató – mindezt sikeresen. Egy rövid, háromórás kaland, ami után pozitívan gondolunk majd vissza minden elsült lövésre és minden ügyetlen párbeszédre.
