Oldal kiválasztása

Sackboy’s Prehistoric Moves – Érkezik a tízpályás LBP spin-off

Sackboy’s Prehistoric Moves – Érkezik a tízpályás LBP spin-off
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a LittleBigPlanet 2 megjelenésére idén már nem kerül sor, azért ebben az évben sem maradunk Sackboy-kalandok nélkül, érkezik ugyanis a tízpályás spin-off, PlayStation Move támogatással.

A Sony egy tíz pályából álló spin-off epizódot jelentette be a LittleBigPlanet franchise nyomdokain, amelyben a PlayStation Move is aktív szerephez juthat. A címben szereplő Prehistoric a megcélzott történelmi korszakra utal, Sackboyunk ezúttal ugyanis a dinoszauruszok világában kalandozik majd, amelyben Evil Big Rex a király. Terrance Dactyl által tervezett pályákon kell megállnunk a helyünket, ám ehhez már egy segítséget is igénybe szükséges majd vennünk, mindenképpen muszáj lesz tehát a mókára fogékony társat lelnünk magunk mellé.

 

Míg az egyik játékos a PlayStation Move-val előkészíti a terepet, addig a másik játékos a Dual Shock 3-mal manőverezgeti zsákfiúját a dzsungeles, vulkános pályákon. A kooperációt maximum négy fő játszhatja egy időben, de a játékhoz minimum két személy és a PlayStation Move megléte szükséges. A Sackboy’s Prehistoric Moves december tizenötödikétől válik letölthetővé a PlayStation Store-ról, 6 eurós áron (PlayStation Plus-osoknak ingyenes lesz december nyolcadikán), mint önálló alkotás, tehát nem igényli működése sem a LittleBigPlanet első részét, sem a folytatását. Akik azonban tervezik megvásárolni jövő év elején a LittleBigPlanet 2-t, azok egyelőre hanyagolják a digitális úton terjesztendő mellékszálat, ugyanis a fő attrakció mellé ingyenes letöltő kód is dukál. Képeket a galériában tekinthetsz meg róla.

 

A LittleBigPlanet 2 játszható demója december huszonkettedikén válik letölthetővé a PlayStation Networkről.

Translate »