Revenge of the Savage Planet – játékteszt
Revenge of the Savage Planet nem az a folytatás, amit a cím sejtet. Nincs sötét tónus, nincsenek komor fordulatok – helyette ez egy, az előzőnél is sokkal őrültebb, színesebb, még szatirikusabb űrkomédia. A 2021-ben megjelent Journey to the Savage Planet folytatása négy idegen bolygóval, valamint egy bosszúsan ismerős céges tragikomédiával tér vissza – és talán pont ettől lesz ilyen emlékezetes.
A játék kezdetén száz év krio-sztázisban töltött alvás után magunkhoz térünk, és landolunk az első kolonizációra kijelölt bolygón. Ekkor kiderül, hogy régi munkaadónkat, a Kindred Aerospace-t felvásárolta egy Alta Interglobal nevű vállalati gigász, amely azonnal elbocsátotta a teljes személyzetet, beleértve minket is. A célunk innen világos: hazajutni – vagy ha már úgyis itt vagyunk, akkor legalább bosszút állni.
A játék szatírája nem finomkodik és nem is rejti véka alá a párhuzamát a valós történésekkel: a fejlesztő Raccoon Logic csapata maga is túlélte a Google Stadia csődjét, miután előző stúdiójuk, a Typhoon Studios a platformmal együtt csődölt be. Innen nézve már nem is annyira vicces az a számlázás közbeni dal, vagy a reklám, amely egy kriptobogár bányászatra hivatott orrlyuk-tokenizálót promóz egy hatalmas képernyőn a bázisunk közepén.
A perspektíva ezúttal külső nézetes, és ezzel teljesen új karaktert kapott a játék. A karakterünk úgy mozgását erőteljesen, már-már túlzóan a Looney Tunes karaktereiről mintázták: már maga a járása is feltűnően rajzfilmes, de a nyálkán csúszás animációja is eltúlzott, és akkor még nem is beszéltünk a magasból lezuhanáskor lejátszódó animációiról.
A felfedezés új dimenziókat kap: dupla, illetve tripla ugrást kapunk egy háti jump-pack segítségével, az előző játék grappling hookjának szerepét pedig egy plazma-ostor veszi át, mely egyben a közelharci fegyverünk is lesz, illetve robot segítőnk segítségével víz alatti kalandokban is részünk lesz – mindezt négy egyedi bolygó színpompás, vertikálisan is nagy távokat átölelő világában.
A harc továbbra is a játék egy gyengébb pontja – hisz nem is az a fókusz –, a kreatív eszköztár (például a színes folyadékok permetezésére szolgáló Power Hose és Goo Ingestor) mindig ad valamit, amivel érdekes fejtörőket oldhatunk meg, és még a harcokat is megkerülhetjük vele, ha elég kreatívak vagyunk. Emellett a bolygón lakó lényeket akár el is rabolhatjuk, a korábban említett plazma-ostor segítségével, elteleportálva őket saját bázisunk nekik kialakított kennelébe, ahol később ruhafestéseket vagy fejlesztéseket szerezhetünk azzal, hogy tanulmányozzuk őket.
A látogatott bolygók változatossága nem hagy kívánnivalót maga után: a buja Stellaris Prime lesz az otthonunk, ahol a saját bázisunkat is berendezhetjük. A sivatagos Xephyr, a fagyos és vulkanikus Zenithian Rift mind egy-egy új rejtvényt, új kihívást, új meglepetést tartogat, és az új képességek mindig új irányokat nyitnak meg a kézzel megtervezett felfedezés során. Az ökoszisztémák élnek, mozognak – mi pedig csak látogatók vagyunk bennük.
A játék egy- vagy két fős módban játszható, közösen pedig mind online, mind osztott képernyőn neki tudunk kezdeni. A kooperatív mód tovább fokozza a játék amúgy is anarchikus menetét, miközben felfedezzük az ismeretlen bolygókat.
Értékelés
95%
Összefoglaló Revenge of the Savage Planet nemcsak egy remek folytatás, de önmagában is egy zseniális alkotás, egy stúdiótól, amely túlélte egyszer a csődöt, és még erősebben dolgozik azon, hogy nagyot alkosson. És hatalmasat is alkottak, ugyanis a Revenge of the Savage Planet egyike azon kevés játékoknak, amiket nem csak befejeztem, hanem 100%-ra teljesítettem a cikk megjelenése előtt, aminél erősebb ajánlást nem tudok írni.
