Oldal kiválasztása

Betört iPhone kijelző, mitévő legyek?

Betört iPhone kijelző, mitévő legyek?
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az iPhone készülékek meghibásodásának egyik leggyakoribb oka alighanem a kijelzőt ért sérülés, amit minden esetben csak és kizárólag cserével orvosolhatunk.

Mivel az Apple termékei nem éppen alacsony árukról híresek, ezért egy ilyen művelet több tízezer forintunkba is kerülhet – legalábbis abban az esetben, ha már nem garanciális a készülék.

Az Apple készülékeire alapesetben egy 1 éves korlátozott jótállást biztosít a gyártó, ami annak a függvénye, hogy a terméket pontosan melyik országban vásároltuk. Mivel Magyarország ebbe a kategóriába esik, ezáltal a fogyasztói szerződésben kikötött szabályoknak megfelelően a vásárlók a meghibásodott készülék kijelzőjének meghibásodása esetén a vásárlástól számított egy éven belül ingyenes cserére, javításra vagy bizonyos esetekben pénzvisszatérítésre is jogosultak.

Az Apple termékek, így például az iPhone készülékek esetén azonban a felhasználóknak lehetőségük nyílik az úgynevezett AppleCare Protection Plan csomag megvásárlására, amivel a fentieken túl a vásárlók további előnyöket is élvezhetnek majd. Ezzel egyetemben tehát a fogyasztók élhetnek a magyarországi és Európai Uniós fogyasztóvédelmi jogszabályokkal, vagyis az Apple egyéves korlátozott jótállásával, valamint a kiterjesztett garancia lehetőségével is.

A jogszabályokról

Magyarországon és az Európai Unió területén a kötelező jótállás szabályai alapján minden tartós műszaki cikkre, ezáltal az Apple termékekre is egyéves jótállás vonatkozik. Amennyiben a termék meghibásodása már a vásárlás napjától számított három napon belül bekövetkezik, abban az esetben az eladó kérdés nélkül köteles kicserélni a terméket – kivéve abban az esetben, ha a hiba nem akadályozza meg a rendeltetésszerű használatot. A probléma elhárítása természetesen ilyenkor is az eladó kötelezettsége.

A jogszabály szerint, amennyiben a termék bármilyen hibájára fény derül a vásárlástól számított egy naptári éven belül, akkor a polgári törvénykönyvben is rögzített fogyasztóvédelmi jogok alapján a vásárlók élhetnek jogukkal, ezáltal a termék ingyenes javítása vagy cseréje mellett dönthetnek. Ha az eladó számára a csere túl nagy költséget jelentene, esetleg nem képes ésszerű időn belül gondoskodni a termék cseréjéről vagy javításáról, esetleg megtagadja azt, akkor a fogyasztó elállhat a szerződéstől, és a teljes vételár visszatérítését követelheti. A vásárló kizárólag abban az esetben nem élhet ezzel a jogával, ha a szerződéstől való eltérés, vagy a probléma jelentéktelennek minősül.

Amennyiben a készülék hibája a vásárlástól számított 6 hónapon belül felmerült, akkor vélelmezni kell, hogy a probléma már a szerződéskötés időpontjában is fennállt, és ennek megfelelően kell eljárni a jogszabályokkal. Ez alól kivételt képez, ha mindez nem összeegyeztethető a szerződésnek való meg nem felelésben rögzített feltételekkel. Amennyiben a hiba a 6. hónap után következik be, akkor a fogyasztót terheli a felelősség, hogy bebizonyítsa: a termék problémáját nem ő idézte elő, hanem az már a teljesítés időpontjában is fennállt.

A kötelező szavatosság szabályai egyébiránt az iPhone termékek esetében is a polgári törvénykönyvben lefektetett jogok alapján illetik meg a vásárlókat annyi különbséggel, hogy a vásárlástól számított két éven belül érvényesíthetők a gyártóval vagy a forgalmazóval szemben, amennyiben hibás-, avagy a fogyasztói szerződésnek nem megfelelő termékről van szó.

A garancián túli szerviz lehetősége

Amennyiben iPhone kijelzőnk megsérült, vagy más egyéb problémánk akadt a készülékkel, és a garanciaidő már letelt, abban az esetben a fentiek alapján rendkívül fontos, hogy ne rögtön a legolcsóbb szervizt keressük fel a problémával, hanem azt a szakszervizt, amely hivatalos Apple termékekkel és alkatrészekkel foglalkozik, hovatovább garanciát vállal a munkájára. A sok hamisítványnak és silány minőségű, után gyártott kiegészítőnek köszönhetően ugyanis könnyedén belefuthatunk például olyan cserekijelzőkbe, amelyek bár nem kizárt, hogy kicsivel olcsóbbak, azonban előfordulhat, hogy néhány hónap múlva újra javításra szorulnak, amivel máris megduplázódhatnak a költségeink.

„A garancián túl egyébiránt egy iPhone szinte minden eleme cserélhető és javítható, így a kijelzőtől kezdve, a kamerán és a bekapcsoló gombon keresztül, a hátlapig és a szenzorkábelig bezárólag bármi” – jelzi Magyarország piacvezető garancián túli iPhone szervize, az iSamurai.

Milyen előnyök járnak az Apple kiterjesztett garanciával?

Amennyiben Magyarországon vásárolunk magunknak iPhone készüléket, és kiterjesztett garanciával, avagy az úgynevezett AppleCare Protection Plan-nal kérjük a terméket, abban az esetben a 90 napos teljes körű terméktámogatás csomagtól függően akár 2 vagy 3 évre is növekedhet, méghozzá a termék jótállási idejével egyetemben. Szintén a kibővített garancia segítségével lehetőségünk nyílik továbbá a készülékhez használt minden további Apple termék jótállásának a meghosszabbítására is – méghozzá szintén csomagtól függően 2-3 évre.

A röviden csak APP néven emlegetett kiterjesztett garancia kapcsán fontos, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályokon felüli lehetőségek és jogok mellett biztosít lehetőséget számunkra a készülékkel kapcsolatos ingyenes javításra vagy cserére. A csomagban egyetlen olyan feltétel sincs, amely hátrányosan befolyásolná a fogyasztóvédelmi jogokat, sőt mi több, amennyiben cserére vagy javításra kerül sor, minden esetben a felhasználó döntheti el, hogy az APP vagy a fogyasztóvédelmi jogszabály biztosítsa számára a lehetőséget.

Amikor a garancia sem segít

Az Apple a fentieken túl természetesen nagyon határozott állásfoglalást alkotott meg az olyan esetekre, amikor a jótállás nem érvényesíthető. Ennek megfelelően a garancia a következőkben nem alkalmazható:

  • elhasználódó alkatrészeknél, mint amilyen az akkumulátor vagy a védőtok (kivéve akkor, ha a problémát gyártási hiba okozza);

  • felületi sérüléseknél, avagy olyan karcolások és törések esetén, amelyek kozmetikai jellegűek, de nem befolyásolják a használatot;

  • ha a problémát más termékekkel együtt történt használat idézi elő;

  • amennyiben a készüléket nem rendeltetésszerűen használták, a problémát pedig baleset, víz, tűz, földrengés vagy más egyéb hasonló váltotta ki;

  • ha a termék nem az Apple hivatalos útmutatása szerinti használatból fakadóan sérült meg;

  • ha a terméket nem hivatalos Apple szolgáltató vagy szerviz által javították;

  • amennyiben az Apple engedélye nélküli módosítás következtében történik a károsodás;

  • az Apple termékek normális, időszerű kopásából vagy elhasználódásából fakadó problémák esetén;

  • ha eltávolították vagy olvashatatlanná vált a termék sorozatszáma;

  • vagy ha a készülék lopott.

Translate »