Oldal kiválasztása

Brothers: A Tale of Two Sons (PS4) – Játékteszt

Brothers: A Tale of Two Sons (PS4) – Játékteszt
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legdepresszívebb játék… Hogy lehet egy ilyen kis játék ennyire szívbe markoló? Ártatlan játéknak kezdődött az egész…

Brothers: A Tale of Two Sons egy 2013-ban megjelent felülnézetes (third-person) kalandjáték, ügyességi és logikai elemekkel, ami elnyerte a Best Xbox Game címet a GTA V, BioShock Infitine és a Tomb Raider elől.

A játékot újra kiadták PS4-re és Xbox ONE-ra, hogy akinek nem volt benne része, vagy szeretné újra átélni ezt a lehangoló élményt, most megtehesse az új generációs konzolokon is.

A történet két fiúról szól, akik elvesztették az édesanyjukat, és most az édesapjuk élete forog kockán. Az doktor nem tudja megmenteni, csak az Élet Fájának vize segíthet, de az út hosszú és veszélyekkel teli. A testvérek útnak indulnak, hogy megszerezzék a gyógyító vizet.

A játék gyönyörű, nagyon szépen kidolgozott helyszíneken barangolunk a fiúkkal. Vannak kilátó padok is, hogy csodáljuk a messzi tájat. Az irányítás már nem ennyire „gyönyörű” vagyis nem egy könnyen kezelhető dolog. Az idősebb testvért a bal analóggal és az L2 ravasszal irányítjuk, értelemszerűen a kistestvért pedig a jobb analóggal és ravasszal (R2). Az irányításuk nehéz, mert könnyen irányíthatjuk fordítva, velem megesett, hogy azt akartam, hogy középen menjenek, fej-fej mellett, erre azt látom a képernyőn, hogy egyik erre, másik arra szét. Persze ilyen esetben egy pillanatra megálltam, és újra jól irányítottam őket, de akármennyire is figyeltem, időről-időre megesett újra a kavarodás. Nem feltétlen nevezem ezt negatívumnak, inkább csak egy kis kihívás, készségfejlesztés, hogy jól tudjuk irányítani őket.

Nagyjából négy óra hosszú a játék, az első 30 percben úgy gondoltam, hogy milyen kis könnyed játék ez, ami elé kisgyerekeket is le lehetne ültetni, hogy játszanak vele. A továbbiakban… nos… elég hamar átvált horrorisztikus, rengeteg vérrel és halállal tarkított stílusba a játék. Többféle ellenfél van a játékban pl.: kutya, farkasok, óriás, láthatatlan valami, stb. Az első egy óra után már értetlenkedve ültem a képernyő előtt, hogy akkor ez elé mégsem ültetnék le egy gyereket sem, mert borzalmas! Nem a játék, hanem amiről szól, a történet, az egész. Annyira nyomasztó végig, és folyamatosan egyre jobban letargikussá válik. Még a végén a játékos kezdeti ártatlan szívét végül tényleg össze nem töri… Hiába reménykedtem, hogy még-még jóra fordulhat a helyzet, csak nem teszik ezt meg… és végül csak megteszik a legborzalmasabb dolgot és [SPOILER] egyáltalán nem happy end a vége, szörnyen depresszív és lehangoló, mondhatni önsanyargatás végigjátszani ezt a történetet [SPOILER VÉGE] hiába jó a játék, szép, érdekes, de ez a történet…

Trófeákból nincs valami sok, szám szerint 12 darab van, de mind olyanok, hogy meg kell találni mit kell érte tenni, például anyateknősnek elvinni az elveszett gyerekeit, és ez nem tartozik a történethez, el kellett kanyarodni egy másik kis útra, hogy megtaláljam ezt.

Összegezve jó játék, remekül lett megcsinálva, lélegzetelállító látvány, borzalmas, szadista történet, ami után muszáj valami szórakoztatóval játszani. Én egyből elkezdtem egy vidámabb hangulatú játékkal játszani, hogy majd az talán felvidít.

Megszokottól eltérően két pontszámmal értékelném a játékot:

Ha eltekintek a történettől és, hogy mit csináltak akkor: 8/10
A történettel együtt, mert ilyen kínzó: 4/10

Értékelés: 8/10

 

Translate »