Oldal kiválasztása

Kinect nélküli Xbox One és változások a Live terén

Kinect nélküli Xbox One és változások a Live terén
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy tűnik, a Microsoft végre kezd rátérni a jó útra, és odafigyelni a felhasználóktól és a szakmától kapott visszajelzésekre. (Kár, hogy eddig ezeket figyelmen kívül hagyták.) Hírünkben elolvashatjátok a fontos változásokat.

A legnagyobb és számunkra talán legfontosabb hír az, hogy észhez tértek a redmondiak, és kivették a csomagból a sokak számára teljesen felesleges Kinectet, így az árcédulán is egy alacsonyabb összeg szerepelhet. (Természetesen a mozgásérzékelő ősztől külön csomagban utólag is megvásárolható lesz.) Mivel Magyarországon még nem jelent meg a konzol, így arról nincsenek információink, hogy ez a hazai árat mennyiben befolyásolja. Mennyi időnek is kellett eltelnie a megjelenés óta ahhoz, hogy ez bekövetkezzen…?

A másik nagy változás a Live terén következik be. Júniustól a Gold-előfizetők mind az új, mind a korábbi konzolon ingyenes játékokhoz juthatnak, valamint a Deals with Gold keretén belül az előfizetéssel rendelkezők kedvezményesen vásárolhatnak meg bizonyos tartalmakat és játékokat az áruházban.

Szintén jövő hónaptól lép életbe, hogy mindkét konzol tulajdonosai Gold előfizetés nélkül is hozzáférhetnek az olyan alkalmazásokhoz, mint a Netflix, a YouTube és a Machinima, vagy a Twitch és az Upload.

Most, hogy ezeket a döntéseket végre meghozták, érdemes egy másodpercet szentelnünk annak, hogy átgondoljuk: vajon mi a fenét csináltak eddig a Microsoftnál, és vajon kinek a kezében lehetett a gyeplő, amivel eddig a szakadék széle felé irányították az egész Xbox köré épült üzletágat? Reméljük, amíg a következő generációs konzol hivatalosan is elérhetővé válik hazánkban, számos további jó hírrel szolgálhatunk, és megjelenésekor valódi alternatívát lesz képes felmutatni az Xbox One Magyarországon is.

Translate »