Oldal kiválasztása

Space Engineers – Próbakör

Space Engineers – Próbakör
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Elérkezett az űrhajósok kora: a kor, amelyben nem tudod, hol kezdődik a világ, és hol ér véget. A gravitáció és a viszonyítások nélküli világ. Az építkezős és az űrhajós játékok legújabb mérföldköve.

Egyelőre a Space Engineers még csak korai hozzáférésű, tehát még fejlesztés alatt áll, és sok dolog kerülhet bele, valamint számos javításra is sor kerül. De már a mostani állapotában is nehéz néha kiigazodni a rengeteg lehetőség és potenciál láttán. A kreativitásunk ebben a játékban nem ismerhet határt.

Igazából nagyon sok dologgal kezdhetünk. Például foghatjuk, és egyszerűen, egyedül is belevághatunk egy világba, de már itt is több lehetőség közül választhatunk. Indulhatunk „Survival” módban, ahol egyértelműen a túlélés a tét. Egyelőre, mivel még nincsenek NPC-k, maximum a létfenntartásra szükséges energia előállítására és a kényelmi komfort megteremtésre törekedhetünk. Létfenntartás alatt az űrruhánk energiaszintjét és a tárhelyét értem, mivel sokszor vissza kell térnünk a hajóra vagy épp a bázisra, hogy feltöltsük vagy épp lepakoljuk a cuccaink.

Sokatokban felmerülhet a kérdés, hogy ha már űr, akkor mihez is viszonyítunk, hogyan találjuk meg a dolgainkat? Mi van a gravitációval? Illetve mennyire is van jelen a fizika? A fejlesztők szerencsére mindenre találtak hatásos megoldást. A viszonyítás kérdését egy jeladóval oldották meg, amely egy adott pontot jelenít meg a képernyőn a nevével és a távolságával, abban a pontban, ahol lehelyeztük. A gravitációt egy generátorral teremthetjük meg, amelynek be tudjuk állítani a mértékét és a hatótávolságát (de persze energiát is fogyaszt). Ami pedig a fizikát illeti, nagyon is telibe lettek találva a dolgok, hiszen mindennek van súlya (a gravitáció függvényében), és ha valamit meglökünk, az gravitáció híján egyszerűen elszáll a végtelenbe. A törések kinézete és effektje meg egyszerűen zseniális. Néha kikapcsolódásnak érdemes berakni egy-két pályát csak azért, hogy két hajót egymásnak csapj. 

A fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a bányászatra, de nem köteleznek rá minket, mivel akár az űrben csak úgy kóborló hajókat is elfoglalhatjuk és kifoszthatjuk, majd darabokra bontva az anyagait felhasználhatjuk. Persze annak is megvan a maga varázsa, ha építünk magunknak egy kis fúróhajót, és magunk termeljük ki, majd dolgozzuk fel az anyagot.

A másik játékmód pedig a „Kreatív”, és a címéből adódóan ez egy olyan játékmód, ahol bármit lerakhatunk. Könnyen össze tudunk pakolni egy koncepciót, tesztelni tudjuk és tökéletesíteni, bármilyen anyag szükséglete nélkül. Az elhalálozással nem kell foglalkoznunk, illetve a ruha energiaszintje sem fogy el sosem.

Fegyverek is elérhetők a játékban, bár egyelőre csak a kis kézi fegyver használható, a hajón lévő védelmi rendszerek nem, de több mint valószínű, a fejlesztés során majd ezek is bekerülnek, és akkor megindulhatnak az igazi nagy űrcsaták és az ellenfelek kifosztása.

Többjátékos módot viszont már találhatunk a játékban, amely során kisebb-nagyobb közösségek összefoghatnak különböző célok érdekében, és az adott cél általában a kiszolgálótól függ. Vannak, akik egyszerűen csak egymás mellett letelepednek, és bázist építgetnek, vagy fejlesztik a kis  dolgaikat. Vannak, akik egymásnak zúznak hajókat, és nézik, ahogy azok darabokra törnek. Olyan kiszolgálóval is találkozhatunk, ahol egymás gépfegyverrel történő kifosztása és megölése a lényeg. Illetve olyanok is vannak, akik egy nagy építkezésbe, projektbe belevágva együtt építenek valami hatalmasat. Amint a fentiekből láthatjátok, már most, a kezdetleges verzióban is virágzik a közösség, és megszámolhatatlanul sok a lehetőség.

Mindent összefoglalva: Egy nagyon jó játékot kapunk, és aki szeret építeni, imádja a sci-fit és az űrhajókat, annak a kisebb hibáival együtt is nagyon tudjuk ajánlani. Az FPS-rajongóknak még kevésbé ideális, de amint a nagy és hatalmas hajólövegek is bekerülnek a játékba, nekik is elérhetővé válik az adrenaliszint-fokozó akció. Kisebb lagok és teljesítménybeli problémák ugyan előfordulnak, meg ha már mindent kipróbáltunk, kissé ismétlődőnek tűnhetnek a játék egyes elemei, de érdemes észben tartani, hogy így is szinte végtelen sok lehetőség áll a rendelkezésünkre, és még bőven fejlesztés alatt áll a játék, tehát nagyon sok dolog kerülhet bele. Jelen állapotában már most kijelenthetjük, hogy mindenkinek érdemes kipróbálnia, mert akárcsak  a Minecraft, ez is korszakalkotó játéknak ígérkezik.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »