Oldal kiválasztása

Hó-Show 2013

Hó-Show 2013
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Kint jártunk a kiállításon, csak azt nem tudjuk, hogy minek. Sikerült elérni a sokéves mélypontot, és félő, hogy ha ez így halad, akkor jövőre már nem lesz értelme megrendezni a Hó-Show-t.

Régen a számítástechnikai vásárokkal volt úgy az ember, hogy ahogy haladtak előre az évek, egyre bazáribb és színvonaltalabb lett a felhozatal, éppen ezért nekem a Hungexpo mint helyszín mindig egy kicsit szomorkás érzettel párosul. Persze, mostanra itt a PlayIT, ami miatt újra reneszánszát éli ez a műfaj, és éppen ezért láttam, tapasztaltam, hogy sosem érdemes feladni a reményt. Sajnos most pont ugyanez a szervezőgárda vérezteti ki a Hó-Show nevű rendezvényt az Expo területén.

Mert miről is szól idén az amúgy hagyományosan a téli sportok szerelmeseinek kitalált, vásárral, szállásajánlatokkal és mindenféle téli kikapcsolódással kecsegtető rendezvény? Gyakorlatilag egy pirinyó pavilonba száműzték az egész szekciót, ahol a vén motorosokon kívül csupán Xbox 360 kioszkokkal és az elmúlt évekről már ismert minilátványosságokkal lehet találkozni. (Nézzétek meg az alábbi térképet, ami magáért beszél. Igen, a D pavilon a Hó-Show. Csak az. A kiállítók listája pedig itt tekinthető meg.)

Értem én, hogy a Fridge itt a hangsúlyosabb rendezvény, de akkor el kellett volna dönteni, hogy az árusok is a rendezvény köré épülnek (ahogy ez a Hősök terén is volt), és nem kellene egy már bejáratott nevet ennyire lealacsonyítani. Nem kellene külön jegyet árusítani, nem kellene külön nyitva tartást kitalálni, nem kellene csalódást okozni. Mert aki a szokásos választékot keresi, idén biztosan csalódni fog, ha kilátogat a helyszínre. Tulajdonképpen csupán az fogja megtalálni a számítását, aki kinézte valamelyik kiállító kínálatában a beakciózott portékát, ami még a beugrót kifizetve is jutányosan beszerezhető. Mercedes autókat nézni vagy Kinecttel játszani más rendezvényeken is lehet, grillkaját pedig beugró nélkül is lehet burkolni.

Aki a Fridge-belépőt veszi meg, annak tényleg jó lehetőség, hogy beakciózott felszereléseket vásárolhat a koncertek és a látványos műugrások előtt-közben-után, és talán éppen ezért érheti meg a most kitelepült árusoknak is. De hogy a szakmaiság idén gyakorlatilag a nulla szintjére redukálódott, az is biztos. Ezt jól példázza, hogy egyetlen osztrák sírégió volt jelen az egész kiállításon, akik ezt nagy büszkén hangoztatták is, miközben a kezembe nyomták a bekészített prospektusokat tartalmazó zacsijukat.

A képre kattintva megtekintheted a helyszíni galériánkat.

Érthető, hogy a Fridge-nek kellett az új hely, mint egy falat kenyér, de ilyen áron…? Mivel valószínűleg csak nyűg volt a főattrakciók mellett, ezzel gyakorlatilag kispályássá tettek egy, a téli sportok last minute szállás- és felszerelésbörzéjének szerepét betöltő rendezvényt. Ja, és hogy milyen a Fridge fesztivál? Nem tudjuk, mivel idén először hiába kértünk bejutást, arra nem kaptunk tiszteletjegyet…

Translate »