Oldal kiválasztása

Rage – Nem elképzelhetetlen a folytatása

Rage – Nem elképzelhetetlen a folytatása
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tim Willits, az id Software társalapítója a QuakeConon adott interjút a Joystiq-nak, amelyben elárulta, minden esély megvan rá, hogy folytatást kapjon a 2011-ben megjelent Rage.

Willits elmondta, nagyon büszke arra, amit véghez vittek, büszke az univerzumra, amit felépítettek, és kijelentette, a franchise nem halott. Az id Software társalapítója elmondta, amikor megalkotta a játék világát, akkor úgy tette azt, hogy később bármikor vissza lehessen oda térni. Jelenleg azonban nem dolgoznak semmi konkrétan, de nem tartja kizártnak, hogy egyszer folytatást kap a Rage.

Translate »