Oldal kiválasztása

F1 2013 – Megvan a pontos megjelenési dátum

F1 2013 – Megvan a pontos megjelenési dátum
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múltkori bejelentés után napra pontos megjelenési dátumot is kapott a Codemasters évenként jelentkező Formula 1 játékának aktuális, számozott epizódja, az F1 2013.

A Codemasters kiadott közleménye szerint Európában október negyedikén jelenik meg a Formula 1 2013, mégpedig PC-n, PlayStation 3-on és Xbox 360-on egyaránt.

Az F1 2013 kétféle változatban lesz majd kapható: A Standard Editionben a klasszikus évek öt legendás autója, tíz legendás versenyzője és két extra pályája (Brands Hatch, Circuito de Jerez) köszön majd vissza, míg a Classic Ediiton a sima változat tartalmán túl a '90-es évek legendáit is felvonultatja majd, így volán mögé ülhetünk a legendásan rossz Ferrariban vagy a fantasztikus Williamsben. A versenyzők közül bónuszként David Coulthard, Jacques Villeneuve, Eddie Irvine és Alain Prost lesz elérhető.

Ráadásnak kaptunk egy új videót is, amiben a hétvégi nagydíj helyszínén, a mogyoródi magyar nagydíjon teszünk meg egy kört, mégpedig Daniel Ricciardo autójában ülve.

Translate »