Oldal kiválasztása

The Last of Us – Season Pass, három DLC

The Last of Us – Season Pass, három DLC
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony tegnap lerántotta a leplet a heteken belül boltokba kerülő The Last of Us Season Pass szolgáltatásának pontos részleteiből. Ebből az is kiderül, a nyár egyik legjobban várt játéka a megjelenés után három DLC-t is kap.

A PlayStation Networkön keresztül már előrendelhető a The Last of Us digitális verziója, ráadásul ha ezt a változatot választjuk, akkor lehetőségünk lesz már letöltés közben is elkezdeni a játékot.

A bejelentés mellett az is kiderült, hogy Season Pass is igényelhető lesz a játékhoz, ami nem csak azért lehet csábító ajánlat, mert a jövőben megjelenő három DLC-n 30%-ot spórolunk, hanem azért is, mert rengeteg bónuszt kínál. Ilyen például a gyorsabb crafting és gyógyulás, a gyorsabb 9mm-es újratöltés, a puskához a nagyobb tár vagy a kilencven perces Így készült dokumentumfilm. A Season Pass 19,99 dollárba kerül.

Ami a DLC-ket illeti, ezek kapcsán is kiderült egy érdekesség, ugyanis a három DLC egyike a történetet bővíti majd, míg a másik kettő a játék multiplayer módját, mégpedig új helyszínekkel és egyéb kiegészítőkkel. Utóbbi azért érdekes, mert eddig semmit se hallottunk a The Last of Us online módjáról. A Naughty Dog ígéri, a napokban pótolják ezt a hiányosságot.

Eközben elindul a játékhoz kapcsolódó élőszereplős rajongói sorozat, a What Remains, aminek első részét lent meg tudjátok tekinteni.

A The Last of Us kipróbálható változata május harmincegyedikén élesedik, míg a teljes változat június tizennegyedikén jelenik meg, kizárólag PlayStation 3-ra.

Translate »