A sorozat legújabb tagja továbbra sem ígér mást, mint korábban: önfeledt szórakozást és mókás tánclépéseket. Ebben pedig továbbra is a legjobb, csak kár, hogy a negyedik rész a zenéken kívül semmilyen újdonságot nem tartogat a játékosok számára.

A Just Dance 4 szinte egy az egyben ugyanazt tudja, mint az elődjei. Házibuliba remek választás, hiszen azonnal elérhető az összes zeneszám, és ha rosszul teljesítünk, akkor sem kapunk semmilyen büntetést, csak pozitív visszajelzésekre számíthatunk – abban az esetben is, ha a kanapén végigülve "hallgatjuk" meg az egyes számokat. Ez a pozitív attitűd pedig idális választássá teszi összejövetelekhez, iszogatásokhoz és a buliba indulók bemelegítéséhez.

A játék első és egyik legnagyobb negatívuma a menüvezérlés, amely a megszokott "legyintgetések" helyett most azt várja el a játékostól, hogy a megfelelő helyre navigáljon a mancsával (egy kézt formáló árnyék segít ebben), majd előre tolva a pracliját kattintson a kiválasztott menüelemre. Ez önmagában még működhetne is egy kis betanulással, ám sajnos a forgótárban ugyanilyen mozdulatokkal választhatjuk ki a kívánt számokat, annyi variálással, hogy amikor "rákattintunk" a kiválasztott elemre, ha ott is tartjuk a kezünket, felfelé és lefelé vagy oldalirányban további lehetőségeket lehet kiválasztani. Namármost józanul is nehéz anélkül elvenni a kezünket az adott menüelemről, hogy azt hinné a program, görgetni szeretnénk kattintás helyett, de egy házibuliban azt hiszem, ennél kevesebb precíziós mozgást várhatunk el a résztvevőktől. Egyszóval a navigálás igencsak meg fogja keseríteni az életünket…

Ha viszont eljutottunk a kívánt zeneszámig, konstatálhatjuk, hogy a legújabb rész az eddigi koreográfiát talán még extrémebb szintre emeli, és bizony, józan ember legyen a talpán, aki mondjuk a homártáncot vagy a Végső visszaszámlálás bunyóját, esetleg az Isztambult harsány kacaj nélkül végignézi egy társaságban. A humor forrását nem csak a sokszor utánozhatatlanul bonyolult mozgásformák biztosítják, hanem az a tény is, hogy ahogy korábban, most sem lehet előre betanulni az egyes mozdulatokat, azokat a zene közben kell ellesnünk a képernyőről. Éppen ezért nem is lehet cél a tökéletes utánzás, elsődlegesen a pár másodpercenként piktogramokkal is jelölt kulcsmozdulatokra érdemes odafigyelnünk, ugyanis ezt pontozza majd a játék.

A pozitív hozzállás ellenére azért, ha szeretnénk, akár meg is izzaszthatjuk magunkat, hiszen minden egyes számhoz tartoznak bizonyos teljesítendő küldetések (pl. minél több csillag elérése, amit értelemszerűen a jól utánzott mozdulatokkal tudunk elérni), amikért Mojo-pontot, valamint bizonyos szint elérése után extra jutalmakat is kapunk, például a már végigtáncolt zeneszámok egy megvariált változatát. A tánc kifulladásig gyakorlatilag garantált, hiszen helyenként már nem is koreográfiáról, hanem aerobikedzésről beszélhetünk. Ezt a vonalat erősíti a Just Sweat játékmód, amely az elégetett kalóriákat is nyomon követi – ahogy az már lassan szinte minden hasonló játékban kötelező játékelemnek számít.

Ha pedig kellőképpen megdolgoztattuk a testünket, és szeretnénk mindezt az egész világ szeme elé tárni, akkor a Facebook, a Twitter vagy a Uplay segítségével meg is oszthatjuk a táncunk összeválogatott pillanatfelvételeit. Összességében a 44 zeneszám és az azóta az online boltban elérhető további trackek hosszú órákra nyújtanak fergetes szórakozást, 1, 2, 3 vagy akár 4 játékos számára (feltéve, ha van ehhez elegendő hely a nappalinkban), viszont a zenei vérfrissítésen kívül semmi más újdonságra ne számítson senki.

Értékelés: 6/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás