Oldal kiválasztása

Destiny – Bemutatkozott a Bungie új játéka

Destiny – Bemutatkozott a Bungie új játéka
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Formálisan is lerántotta a leplet a Bungie a 2009 óta készülő új játékáról, a Destiny-ről, aminek első részleteit és videóját a hajtás után tudjátok elolvasni és megtekinteni.

Amit azonnal érdemes leszögezni, hogy a Destiny mégse MMOFPS lesz, hanem szimplán egy belső nézetű shooter, ami rendelkezik majd kampánnyal, de lehetőséged lesz barátokkal és társakkal is megvívnini a játékbeli háborút, többek között kompetitív és kooperatív módokban. A Destiny azonban nem a hagyományos értelemben vett FPS lesz, a Bungie ugyanis komolyan épít a közösségi lehetőségekre, s tulajdonképpen egy folyamatosan bővülő, változó világba hajítja a játékost, mindezt teljesen ingyen, előfizetési díj vagy mikrotranzakció nélkül.

A játék megjelenése egyelőre bizonytalan, de nem kizárt, hogy még idén elérhető lesz a shooter, ami a bejelentés szerint kizárólag PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és next-gen konzolokra jelenik meg. Vagyis a PC-s, s egy esetleges Wii U-s változat jelen pillanatban nem került szóba a bejelentéskor.

:galeria:

A Destiny ugyan nem a hagyományos értelemben vett MMO, a játékbeli lehetőségek mégis hatalmas szabadságot kínálnak majd. Karakteredet Te magad készítheted el, aki a játék során folyamatosan fejlődni fog (ahogy felszerelései, fegyverei, s a járművek is), dinamikus napszak -és időjárás változás jellemzi a játékbeli világokat, valamint számtalan tennivaló közül válogathatunk. Utazhatunk a Destiny Naprendszerében található bolygók (ezek a mi naprendszerünk bolygóit takarják) között, segíthetünk védtelen bajtársaknak, vagy éppen teljesen magányosan is felfedezhetjük a játék világát. Többek között küldetéseket fogunk teljesíteni az európai halálzóna romokban heverő peremén található The Cosmodone Breach-en, de megfordulunk majd a most már mocsár borította régi Chicago-ban, vagy a Holdon található Hellmouth-on, esetleg a Reefen, ami egy hatalmas piramisalakú hajó.

A játék egy futurisztikus, poszt-apokaliptikus világban játszódik, ahol egy titokzatos erő a szakadék szélére sodorta az emberiséget. A világot végül egy misztikus erő, az Utazó mentette meg a végső pusztulástól. Az Utazó lényegében a Föld felett lebegő/keringő hatalmas hold, ami jelenleg az emberiség utolsó városát védelmezi. Te magad itt kapcsolódsz be a történetbe, mint a Védelmezők egyike, akiknek az a feladata, hogy a Naprendszer elözönlő idegenek támadását visszaverve megmentsék a Föld utolsó bástyáját. Az ellenfelek változatosak lesznek, akadnak köztük négykarú, bogárszerű csúfságok, akiket csak úgy hívnak, hogy a Bukottak, de lesznek itt időutazó robotok, a Vexek, de az orrszarvú-szerű Caballal is meggyűlik majd a bajunk.

Sajnos a bejelentés mellé nem járt gameplay trailer és in-game képek se, cserébe azonban kaptunk egy rövid dokumentumfilmet, illetve a pár órával ezelőtt közzé tett koncepciós rajzok hivatalosan is elérhetővé váltak.

Translate »