Oldal kiválasztása

Kiszivárgott fotokón a PS4 új kontrollere

Kiszivárgott fotokón a PS4 új kontrollere
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Destructoid rátette a mancsát a PlayStation 4 devkitjét és a módosított kontrollert ábrázoló fotókra. A két felvétel megerősíti a korábbi pletykákat, s úgy tűnik, tényleg érintőképernyőt vagy touchpadet kap a kontroller.

Megannyi pletyka után végre képeken is megcsodálható a PlayStation 4 devkitjének és alaposan átszabott kontrollerének prototípusa. Utóbbi több szempontból is érdekes, az új kontroller ugyanis a DualShockhoz képest nagyobb markolatot kapott, illetve a középen elhelyezkedő gombok helyett egy hatalmas érintőképernyő vagy touchpad foglal helyet. Ez utóbbi egyébként régóta pletykált újdonság, s úgy tűnik, a Sony tényleg megvalósította.

Szintén újdonságnak tűnik a módosított D-Pad (előbbi a PS Vita kialakítását idézi), valamint a nagyobbra szabott analóg karok is, de úgy tűnik a hátsó ravaszgombok is átalakításra kerültek.

A PlayStation 4 formális bejelentésére valószínűleg februrár huszonegyedikére virradóra kerül sor, a New York-ban rendezett PlayStation Meeting rendezvényen.

Translate »