Oldal kiválasztása

Walking Dead: Survival – Lesz Wii U-s verzió, márciusi megjelenés

Walking Dead: Survival – Lesz Wii U-s verzió, márciusi megjelenés
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Napra pontos megjelenési dátumot kapott az Activision Walking Dead játéka, a Walking Dead: Survival, ami egy friss bejelentés szerint Wii U-ra is elkészül.

Európában március huszonkilencedikén jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és Wii U-ra a Walking Dead: Survival. Utóbbi platformot azután erősítette meg az Activision, hogy a játék producere, Glenn Gamble a Digital Spy-nak adott interjúban elárulta, ugyan már szinte teljesen készen voltak a játékkal, amikor felbukkant a Wii U, mint lehetőség, nem akarták teljesen átszabni a Walking Dead: Survivalt egyetlen konzol kedvéért. Helyette azokra az alapfunkciókra koncentráltak, amelyeket a Wii U esetében a GamePad segítségével tudunk majd végrehajtani. A végeredmény végül egy elegánsabb inventory rendszer lett, amit állítólag könnyebb lesz majd menedzselni.

;

A The Walking Dead FPS Daryl Dixon és testvére, Merle történetét meséli el. A játékban Dixont irányíthatjuk majd, akivel eldönthetjük, elkerüljük vagy szemtől szemben levadásszuk a zombikat. Mindkét megoldás célravezető lesz a játék során, de minden esetben figyelembe kell vennünk, hogy szűkösen állnak rendelkezésünkre az utánpótlások, így például az élelmiszer vagy a lőszer. A játékban több, a sorozatból ismert karakterrel is össze fogunk futni, akik segíthetik, de hátráltathatják is utunkat, amelyen nem csak az akció, de a morális döntések is hangsúlyosak lesznek.

Translate »