Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: TGS 2012 – Bemuttaták a PlayStation 3 Super Slim-et

FRISSÍTVE: TGS 2012 – Bemuttaták a PlayStation 3 Super Slim-et
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A korai szóbeszédeknek megfelelően ma reggel hivatalosan is bemutatkozott a PlayStation 3 “Super Slim”, ami Európában kétféle változatban lesz majd kapható.

A PlayStation 3 “Super Slim" 20%-kal kisebb és 25%-kal vékonyabb lesz, mint a már kapható PlayStation 3 Slim, az új konzol pedig kétféle variánsban lesz itthon kapható. Az 500 GB-os modell 299 euróba fog kerülni és szeptember huszonnyolcadikától lesz megvásárolható, míg a 12 GB-os flash memóriával felszerelt  változat október tizenkettedikén mászik fel a kirakatokba, és 229 euróba fog kerülni. Utóbbi modell esetében lehetőségünk lesz külső SATA-s tárhelyet is csatlakoztatni a konzolhoz.

 

Észak-Amerikában és Japánban 250 GB-os és 500 GB-os verziókat árul majd a Sony. Az Egyesült Államokban bundle kiszerelés formájában lesz kapható a konzol (vagyis játékkal egybecsomagolva), míg Japánban a fehér színű változat lesz az extra.

 

 

[FRISSÍTÉS]

És megjelent hozzá egy videó is a PlayStation Magyarország YouTube csatornáján:

Translate »