Oldal kiválasztása

UbiSoft – Külsős játékokkal bővülhet a Uplay

UbiSoft – Külsős játékokkal bővülhet a Uplay
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A UbiSoft nemrégiben átalakította Uplay néven futó rendszerét, ami jelenleg már online piactérként is funkcionál, s a cég terve nem kevesebb, mint a Steam, vagy az Origin riválisává válni.

A Uplay még 2009-ben indult útjára, mint egyfajta jutalomrendszer, amely nyilvántartotta a játékosok achivementjeit mint PC, mint konzol platformokon. A UbiSoft nemrégiben kissé átalakította a rendszert, s azóta ezen keresztül megvásárolhatjuk és le is tölthetjük a cég játékait, valamit helyt kapott a szolgáltatásban egy barátlista és egy csevegő szolgáltatás is.

Most pedig azt fontolgatja a UbiSoft, hogy a rendszeren keresztül mások alkotásait is elérhetővé fogják tenni, amitől azt remélik, hogy a Uplay belátható időn belül a Valve Steam rendszerének, illetve az EA-féle Originnek potenciális llenfelévé fog válni. Annál is inkább, hogy a szolgáltatást minden platformra szeretnék kiterjeszteni, tehát hamarosan elérhető lesz konzolok és PC mellett mobilokon is.

Translate »