Oldal kiválasztása

Crysis 3 információmorzsák

Crysis 3 információmorzsák
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crysis 3 bejelentése után a külföldi, nyomtatott magazinok előzetesei is elérhetővé váltak, így el kezdtek szállingózni a szintén New York-ban játszódó új felvonás első részletei is.

Múlt héten mutatkozott be hivatalosan a Crysis sorozat harmadik része, ami 2013-ban jelenik meg, PC, PlayStation 3 és Xbox 360 platformokon. Az ismét New Yorkban játszódó új rész főhőse Próféta lesz, aki az előző részben felfedett Cell Corporation nyomába ered. A játékban az évek során dzsungellé változott New York miatt új fegyverrel, s új képességekkel felruházott nanoruhát is kapunk majd.

 


 

Időközben megjelent több külföldi magazin is, amelyek további érdekes részleteket rejtenek, így ezekből szemezgetve gyűjtöttük össze az érdekesebbeket:

 

  • A Crysis 3 nem zárja le a sorozat történetét, tehát nem kizárt, hogy lesz majd folytatás.
  • A második és harmadik rész közötti időben a játék főhőse ideje jelentős részét a CryNet fogságában töltötte.
  • Ez idő alatt már túl vagyunk egy globális Ceph invázión, így megtudhatjuk azt is, mi történt a Föld többi részén.
  • Psycho is visszatér, bár a szerepe még nem ismert.
  • A CryNet és a Ceph mellett lesznek más frakciók is. Bemutatkozik majd egy új Ceph egység, aki lángszóróval keseríti meg az életünket.
  • Lesznek mellékküldetések.
  • Visszatérnek az állatok, köztük egy hatalmas béka is.
  • A Sebesség és az Erő képessége elkülönül egymástól.
  • Két új képesség: Meghekkelhetjük az idegenek lövegtörnyait, és használhatjuk majd fegyvereiket.
  • Az egyik koncepció szerint a Nanodome-on kívüli világ fagyos látképpel bír.
  • A környezet kevésbé lesz majd pusztítható, de azért így is látványos lesz. Például egy elhajított Ceph jármű felszakítja a talajt.
  • Sivatagos, hegyes, erdős és tengeres vidékeken is megfordulunk.
  • Az íjhoz különböző nyílvesszők lesznek.
  • Az idegen fegyverek közül az egyik a Halo univerzumból is ismert, s ahhoz hasonló plazmafegyver lesz, míg a másik egy rakétavető lesz.
Translate »