Oldal kiválasztása

Deus Ex: Human Revolution: The Missing Link – Játékteszt

Deus Ex: Human Revolution: The Missing Link – Játékteszt
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Két hónappal a Deus Ex Human Revolution megjelenése után, megérkezett a játék első letölthető bővítménye, a The Missing Link, melyben azt a három napot ismerhetjük meg, amikor Jensen titokzatos körülmények között eltűnt.

A The Missing Link nyitóképsorai nem adnak bizakodásra okot. Jensent épp vallatják, keményen püfülik, a Sarif Industries biztonsági főnöke azonban jól állja a sarat. Hamar kiderül, akad egy titokzatos segítőnk, s bár minden korábbi augmentációnktól megfosztottak minket, a börtönből való szabadulásunk első perceiben nem ezzel fogunk foglalkozni. A biztonsági zár meghekkelése után komolyan felfegyverzett őrökbe botlunk, a túlélésünk pedig csakis leleményességünkön, alkalmazkodóképességünkön múlik, ugyanis fegyverek és implantátumok hiányában, kezdetben csak a lopakodásra és türelmünkre hagyatkozhatunk.

 

A Deus Ex Human Revolution első letölthető bővítménye azt a három napot meséli el, amikor Adam Jensennek, a játék főhősének titokzatos körülmények között nyoma vész. A DLC első percei után azonban világossá válik, a Belltower ügynökeinek teherhajóján foglyul ejtettek minket, így a feladatunk nem más lesz, mint megszökni. A tengeren hánykolódó, Heng Sha-ból Szingapúrba tartó teherszállító adottságai (szűk folyosók, csomagterek) és fejlesztéseink hiánya azonban sokszor megköti a kezünket, így az alapjátékra  jellemző, nagyfokú szabadságérzet ezúttal a semmibe vész. A játékmenet ennek ellenére egy fikarcnyit se változott, s bár kezdetben a lopakodásé, a lőszerrel való spórolásé lesz a főszerep, a közel öt-hat órás küldetés hamar pergős akcióvá vedlik át.

 

A hangsúly mégis mindvégig a csendes behatolásokon és hackelésen lesz, vagyis valóban újraalkothatjuk saját Jensenünket, a DLC ennek ellenére igyekszik a megfelelő irányba terelni minket. A zárak babrálásában azonban nem mindig leljük majd örömünket, ugyanis ha ezen képességünk nincsen igazán felfejlesztve, akkor a játékban található rengeteg ajtó, biztonsági rendszer feltörése lehetetlenné válik. Ez a fő cselekményszál megismerését és teljesítését nem befolyásolja, de jó néhány olyan apró mozzanatról, fegyverről, gyűjtögethető cuccról csúszunk így le, melyek sokszor igazán nagy segítséget nyújthatnának egy-egy akció közben.

 

Ha nem vagy híve a felfedezésnek, és az akciót részesíted előnyben, akkor ez nem lehet zavaró tényező, de mivel a Missing Link igyekszik velünk elhitetni, hogy a játékstílusok keveredésével, változatos módon is teljesíthetjük a feladatokat, egyesek bizony becsapva érezhetik majd magukat. Mindezek ellenére a Deus Ex Human Revolution első, történetet bővítő DLC-je kellemes kikapcsolódást nyújt a játék rajongói számára, és a sztori szempontjából is új morzsákat hint el, így csak ajánlani tudjuk.

 

Értékelés: 8/10

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »