Oldal kiválasztása

Dragon’s Dogma – Az MI tanul a játékostól

Dragon’s Dogma – Az MI tanul a játékostól
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Hiroyuki Kobayashi, a Dragon’s Dogma producere a Siliconerának adott interjúban a játék egyik újdonságáról, a játékosoktól tanuló mesterséges intelligenciáról mesélt.

A Dragon's Dogmában főhősünket három mesterséges intelligencia által irányított, szabadon választható karakter kíséri majd útja során. Ebből az egyiket saját magunk generálhatjuk le, azaz eldönthetjük milyen képességekkel bírjon, milyen karakterosztályba tartozzon, míg a másik két MI-t egy Rift nevű gyűjtőhelyről "kölcsönözhetjük" ki. A játékosok ugyanis saját maguk generálta karaktereiket feltölthetik ide, a többiek pedig szabadon felhasználhatják az akár több csatát is megjárt MI-ket.

 

Kobayashi ezzel kapcsolatban azt is elárulta, hogy a Riftről kölcsönzött karakterek mindegyike megtanítható új dolgokra, képességekre, így ha harc közben mi megmutatjuk az MI-nek, hogyan kell sikeresen legyőzni egy griffet, akkor a következő alkalommal, ha valaki pont ezt az MI-t "kölcsönzi" ki, akkor az a korábban megszerzett tudása révén már magától képes lesz sikeresen szembeszállni egy hasonló ellenféllel.

 

A közel harminc órás játékidővel kecsegtető Dragon's Dogma valamikor 2012 elején fog megjelenni, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.

Translate »