Oldal kiválasztása

GC 2011 – Diablo 3 béta szeptemberben, konzolos tervek

GC 2011 – Diablo 3 béta szeptemberben, konzolos tervek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Blizzard nagyon komolyan veszi a Diablo 3 lehetséges konzolos portolását, de Josh Mosqueira vezető dizájner elmondta, addig nem kezdenek bele semmibe, amíg nem áll össze egy olyan csapat, amivel tényleg minőségi portot tudnak majd készíteni.

A Blizzard Kölnben tartott konferenciáján a fejlesztőcsapat részéről Jay Wilson játékdirektor megerősítette, hogy szeptember végéig biztosan elrajtol a Diablo 3 bétatesztje, aminek részleteiről időben tájékoztatni fognak minket. A sajtós eseményen bemutatkozott a játék legnehezebb fokozoata, az Inferno is, amit 60-as szinttől érhetünk majd el, s az ígéretek szerint lesznek olyan lootolható cuccok is, melyeket csak itt kaparinthatnak meg a játékosok.

 

A konzolos port is szóba került, amivel kapcsolatban Josh Mosqueira vezető dizájner úgy nyilatkozott, nagyon komolyan gondolja a csapat, hogy konzolos átiratot készítenek a Diablo 3-ból, de jelenleg nem állt még össze az a csapat, amivel érdemben elkezdhetnék a munkálatokat, a mai portokat jellemző minőséggel pedig nem akarnak Diablo 3-at piacra dobni.

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »