Oldal kiválasztása

Hitman: Absolution – Nem lesz könnyebb a játék

Hitman: Absolution – Nem lesz könnyebb a játék
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A játék direktora, Tore Blystad friss részleteket árult el az E3-on először mozgásba lendült Hitman: Absolutionról, mely a 47-es bosszútól szomjas küldetéséről szól majd.

Az IO Interactive korábban is megerősítette, hogy több fronton is áramvonalasítják majd a Hitman: Absolution játékmenetét, a lopakodós, bérgyilkosos, csendes gyilkolásos szekvencia ugyanis csak egy szűk réteget szólított meg korábban. Tore Blystad, a játék direktora a Games On Netnek elmondta, a játékosoknak a jövőben többféle módon is lehetőségük lesz teljesíteni a küldetéseket, így a lopakodás mellett akár Rambóként is végigrohanhatunk a pályákon. A direktor ígéri, ettől még nem sérül a sorozatot jellemző klasszikus esszencia, a továbbfejlesztett harcrendszer, és a dinamikus AI ugyanis a Rambó stílus mellett a hagyományos játékmenetet is támogatni fogja, ugyanis az összes régi trükk megmarad, sőt, még újakkal is ki fog egészülni.

 

Blystad és a játékmenetért felelős Christian Eleverdam a PSBlognak is nyilatkozott, melyben a Hitman: Absolution nyitott világáról, és az azzal kapcsolatos nehézségekről mesélt a két fejlesztő. A beszélgetésből kiderült, hogy az átvezető videók mellett a szabadon bejárható, hatalmas helyszínek kialakítása és élettel való megtöltése nyújtja a legnagyobb kihívást a csapat számára.

 

A dinamikus AI ugyanis garantálja, hogy tényleg "élő világban" kalandozzunk. Például, ha egy fickót ki akarunk iktatni, akkor teljesen máshogy fog viselkedni, ha előtte lekapcsoljuk a szobában a lámpát. A hangsúly azon van, hogy folyamatosan döntéseket kell hoznunk, a döntéseinknek pedig következményei lesznek.

Translate »