Oldal kiválasztása

Burnout Crash – Első részletek

Burnout Crash – Első részletek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Április elején számoltunk be róla, hogy minden bizonnyal készül a Burnout sorozat következő epizódja, a Crash, ami a mai napon friss részletekkel és információkkal jelentkezett.

Továbbra is várjuk, hogy a Criterion hivatalosan is leleplezze a Burnout széria legújabb felvonását, a jelenleg csak Crash-ként emlegetett új részt, mely a Joystiq információ szerint egy fiktív városban, Crash City-ben játszódik majd, és a fő feladatunk az lesz, hogy a lehető legnagyobb káoszt és kárt okozzuk a metropoliszban, és annak forgalmában. Az első infók szerint a dátum nélküli új rész letölthető játékként fog megjelenni, mégpedig az XBLA-n és PSN-en keresztül.

 

Az ESRB adatlapja szerint a Crash sokkal inkább hasonlít majd egy akciójátékra, mint egy árkád versenyjátékra. A versenyek során pontokat gyűjtögethetünk, a nagyobb ütközésekért pedig extra pontok járnak majd. A külcsín is megváltozik, a korosztálybesorolásért felelős szervezet ugyanis úgy tudja, rajzfilmes körítést kap a játék. A cél minden esetben a minél nagyobb pusztítás lesz, melyben többek között túlméretezett repülőgépek, szörnyetegek és UFÓ-k próbálnak majd megakadályozni minket. A játékmódok között találunk egy olyat is, melyben a rendőrautók összezúzása lesz a feladatunk.

Translate »