Oldal kiválasztása

Assassin’s Creed: Revelations – Részletek a helyszínekről

Assassin’s Creed: Revelations – Részletek a helyszínekről
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Folytatódik a Game Informer cikksorozata, melyben a pár héttel ezelőtt bejelentett Assassin’s Creed: Revelations részleteivel ismerteti a magazin a rajongókat. Ezúttal a helyszínekről tudhatunk meg többet.

A novemberre datált Revelations története Masyaf-ban kezdődik majd, ahol Ezio Altair nyomait követve egy könyvtárban igyekszik válaszokat keresni a Rend nevű szervezetről. A küldetés először nem jár sikerrel, azonban a játék vége felé visszatérünk majd Masyafba, hogy a történet addig megismert kirakós darabkái teljesen összeálljanak.

 

A történet magja Konstantinápolyban játszódik majd, és bár ideérkezésünkkor Ezio a világ egyik legismertebb bérgyilkosa, ebben a hatalmas, modern metropoliszban ő is csak egy idegen a sok közül. Megérkezésünk után hamar társakra találunk, így meglehetősen gyorsan információkat gyűjtünk majd a helyi politikai viszonyokról. A város egyébként összesen négy kerületre oszlik majd: Constantin, Beyazid, Imperial és Galata, melyek mind  más-más építészeti jellegzetességekkel bírnak, így hiába tartozkódunk ugyanott, végig változatos környezet fogad majd minket.

 

Ellátogatunk majd Kappadókiába is, ami kissé elüt a sorozatra jellemző helyszíneitől. Ez ugyanis egy föld alatt található birodalom, amit mellesleg a Templomosok irányítanak. Az alagutakkal és titkos járatokkal tarkított helyszín rengeteg veszélyt rejt Ezio számára, azonban olyan kulcsinformációkhoz juthatunk itt hozzá, hogy érdemes vállalni a kockázatot.

 

Végezetül egy új többjátékos lokáció is bemutatkozott, mely nem más lesz, mint Rodosz szigete. A 16. században a kis szigetet a Máltai Lovagrend uralta, akik hatalmas és mesés kastélyokat és várakat építettek itt, ezzel erőddé formálva a szigetet.

Translate »