Oldal kiválasztása

Prey 2 – Portálok és gravitációmanipuláció nélkül

Prey 2 – Portálok és gravitációmanipuláció nélkül
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Prey első része a látványos akciózás mellett a különböző portálok és a gravitációváltoztatás miatt maradt igazán emlékezetes, most azonban minden jel arra mutat, a Human Head ezúttal mindkét elemet kihagyja a folytatásból.

Két héttel ezelőtt befutottak a Prey második felvonásának első részletei, melyből már körvonalazódni látszott, hogy a fejlesztést végző Human Head csapata egészen merész újdonságokkal tölti meg az új epizódot. Akkor még nem hittük, hogy az első részben központi szerepet játszó portálok és gravitációval történő manipulálás kimarad a Prey 2-ből.

 

A szomorú hírt a fejlesztőcsapat vezető dizájnere, Chris Reinhart árulta el a PSM3 magazinnak. Az interjúból kiderül, hogy több tényező miatt született meg a döntés. Egyrészt a készítők nem akartak túl sok fejtörőt és puzzle-t a játékba, ráadásul anno a The Sphere (első rész anyahajója) miatt voltak csak jelen a kapuk és a gravitáció manipulálásának lehetősége, ez viszont a második részben már nincs.

Translate »