Oldal kiválasztása

Nintendo Wii 2 – 3D nélkül

Nintendo Wii 2 – 3D nélkül
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan továbbra se világos, mit is kínál majd a Wii következő generációja, amerikai részleg elnöke, Reggie Fils-Aime azonban már most leszögezte, az új nagykonzol nem támogatja majd a 3D-t.

A Nintendo 3DS megjelenése után elindult a találgatás, vajon a Wii következő generációja is a 3D-re épül-e majd, azonban az amerikai részleg elnöke, Reggie Fils-Aime a CNN-nek adott interjúban elárulta, következő konzoljukkal biztosan nem a térhatású megvalósítás irányába indulnak majd el.

 

Fils-Aime elmondta, egyelőre még mindig nem árulhatja el, hogy az otthoni konzolok területén milyen nagy dobásra készülnek, de a 3D-ről szerzett tapasztalataik alapján biztosan nem ilyen irányba indulnak majd el. Az indoklás szerint ugyanis az élmény csak akkor élvezhető száz százalékosan, ha azt szemüveg nélkül élvezhetik a játékosok, viszont Reggie szerint az otthoni gépek erre még nem alkalmasak.

Translate »