Oldal kiválasztása

Risen 2: Dark Waters képek

Risen 2: Dark Waters képek
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megérkeztek a február közepén bemutatott Risen folytatás, a Dark Waters első komolyabb állóképei, így a múltkori koncepciós rajzok után már a játékból kimentett felvételeket is tudunk mutatni.

A második rész az első résztől teljesen független, vadonatúj történetet mesél el, ami az első rész eseményei után játszódik majd. A történet szerint a világunkat a pusztulás fenyegeti, az emberiség pedig a kihalás szélére sodródott, miután fékezhetetlen titánok és víz alatti szörnyek lepték el világunkat. Az első részből visszatérő főhősünk ezúttal inkvizítorként kapja azt a feladatot, hogy kitalálja, hogyan is lehetne megállítani a kialakult káoszt. A konzolokra és PC-re bejelentett Risen 2: Dark Waters egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal. Képek a galériában.

 

Translate »