Teljesen újragondolt világ és küldetéssorozatok, gyönyörű helyszínek, plusz 5 szint, számos új és szórakoztató tartalom az új játékosoknak és veteránoknak egyaránt, valamint két új faj.

A World of Warcraft története során már ezer sebből vérzett, szinte megszámlálhatatlan, hány dolog miatt sírtak a játékosok egy-egy patch után, amikor éppen a fajok közötti egyensúlyt, vagy éppen valamelyik dungeon nehézségét rontották el. Minden egyes kiegészítőnél volt egy kis várakozás a játékosok részéről, hogy hátha most sikerül majd mindent kijavítani, ám az évek során úgy tűnt, Azeroth birodalma túlnőtt a fejlesztőkön, és egyszerűen nem lehet már helyreállítani az egyensúlyt. Bár a WoW minden hibája és tökéletlensége ellenére továbbra is megőrizte vezető pozícióját az massively multiplayer online játékok világában, azért érződött, nagyon sok játékos otthagyta Aztán 2010 végén megjelent a Cataclysm, és sikerült a legtöbb főbb problémára gyógyírt nyújtania.

 

Mivel óriási méretű világról, tartalomról és számos változásról van szó, amiket lehetetlen lenne mind összefoglalni, megpróbáljuk végigvenni azokat a főbb elemeket, amik megváltoztak vagy fejlődtek az előző kiegészítő óta, és értékelni azokat egy új játékos és egy veterán játékos oldaláról. Reméljük, így teljesebb képet kaphattok arról, megéri-e beruházni kiegészítőbe, és rizikózni a barátok és családtagok rosszallását, amiért már megint egész éjszaka a számítógép előtt kockultok.

 

Frissítések – A játék teljesen új indítófelületet kapott, ami egyben a telepítését is megváltoztatja a patcheknek és egyéb adatoknak. Az új rendszerben már akkor is el lehet kezdeni játszani, ha még nem minden adat érkezett meg hozzánk a letölteni kívánt dolgok közül, igaz, apróbb korlátozásokkal. A három állapot – vörös, sárga, zöld – jelzik, mennyi adatot sikerült eddig leszippantani, egyben pedig azt is mutatják, milyen mértékben ütközhetünk problémákba a játék során. Ha elindítjuk a játékot, attól még a letöltés folytatódik a háttérben.
Értékelés: Azt hiszem, nem kell nagyon részletezni, hogy ez egy kövér csillagos ötös, bárhonnan is nézzük.

 

Grafika – A Cataclysm ugyan kicsit szépített a játék kinézetén, illetve részletesebb beállításokkal találkozhatunk a kezelőfelületen, ami egyben azt is jelenti, hogy nagyobb lett a gépigény, viszont még mindig nem a grafikai szépség az, amiért ezt az MMO-t választani lehet. Ugyan a játék lemaradna a versenyben, ha az újabb alkotásokkal összevetnénk, ám a hangulathoz nagyban hozzájárul a grafikai stílus és részletesség, illetve a grafikus tervezők apró kézjegyei és humoros megoldásai a világon. Továbbá nagy előnye, hogy több éves konfigurációkon is akadálymentesen futtathatjuk, ha a megfelelő részletességi szintet választjuk. A régi-új és új területek azonban nagyon szépen ki lettek dolgozva.
Értékelés: Csak a grafikai fejlesztésekkel nem lehetne eladni a kiegészítőt, ám a hangulatot nem csupán megőrizni, de új szintre is sikerült emelni a teljes átdolgozásnak köszönhetően.

 

Azeroth – Azeroth világa teljesen megváltozott, Deathwing óriási pusztítást hagyott maga után, és nyomában az eddig jól ismert környezet is teljesen átformálódott. Ez nagy lökést adott az egész játéknak, hiszen egyrészt az eddig már unásig ismert környékeken is érdemes újra körülnézni, másrészt pedig az újabb karakterek szintezésekor sem kell ezredszer is a Barrens kopár vidékein kóborolnunk.
Az új kinézethez új küldetések is társulnak, ami egyben azt is jelenti, hogy a korábban dögünalmassá vált szabványküldetéseket is megváltoztatták a játékban, és az új területeken is izgalmasabb, változatosabb feladatokat kapunk. Jó példa erre Mount Hyjal, ahol a veterán játékosok ismerős ellenfelekkel találkozhatnak, miközben könnycseppjeiket törölgethetik, amikor első MC-runjaikra emlékeznek. Összességében egyébként ezen a téren sikerült a legnagyobbat változtatni, ráadásul ezúttal pozitív irányba, ugyanis mind a causal, mind a hardcore rétegnek sikerült olyanná formálni a rendszert, hogy érdekes és szórakoztató tartalommal töltsék meg a világot, és a küldetések teljesítése és a szintlépés inkább a szórakoztató részét képezze a játéknak, ne pedig a kötelezően letudni kívánt részt. Mondhatjuk azt is, hogy ez lett a casual tartalom, de azt hiszem, a hardcore játékosok sem bánják, hogy a fejlesztők teljesen újragondolták a küldetések rendszerét és a történetmesélést.
Értékelés: A változások egyértelműen pozitívak, és új korszakot nyitnak a WoW világában. A legjobb az egészben pedig az, hogy ezek megtapasztalásához nem kell megvásárolnunk a kiegészítőt, mivel az alapjáték is frissült.

 

End-game content – Mint az előbb említettem, nagyon is casual-barát lett a WoW. Ami a készítők szempontjából jó ugyan, de mi lesz a hardcore játékosokkal? Nekik megmaradtak a heroic instance-ok, amik továbbra is kellő kihívást tudnak nyújtani, ám epic cuccokat már nem dobálnak. Ez ugyan elsőre pont ellenük szólhat, ám a Cataclysmben helyreállt az egyensúly, és a küldetések csak alapszintű geart biztosítanak, a heroicokban emelt szintű cuccokat kapunk, de nem kiemelkedő statokkal rendelkezőeket, míg a raidek során szépen lilákba öltözhetünk. Ez egy teljesen tiszta lappal indulást jelent minden 80 fölöttinek, ha figyelembe vesszük, hogy az új kiegészítő megint lenullázta az emberek öltözékét, azaz nem sokat érünk korábban megszerzett epic ruhadarabjainkkal.
Bár az új heroic dungeonök egy ideig nyújthatnak kihívást a játékosoknak, azt azért figyelembe kell venni, hogy a szintlépéseket követően az elérhető új raid instance-ok száma csökkenő tendenciát mutat az előző kiegészítőkhöz képest, és ha kizárólag a kiegészítő tartalmát vesszük figyelembe (tehát, ami az alapjátékkal nem érhető el), sokkal kevesebb új tartalmat kapunk a pénzünkért mint eddig bármikor.
Értékelés: Jelen állás szerint ezen a ponton teljesít a legkevésbé jól a kiegészítő, viszont ezen a téren várható a legtöbb fejlődés a patchek terén. Mivel elég gyorsan elérhető a 85-ös szint, így a vezető guildek tagjai elunhatják magukat az első nerfelést követően, ha nem érkezik újabb content.

 

Két új faj – Nos, igen, itt van nekünk a Worgen és a Goblin. Két teljesen más történeti vonal és két teljesen más tulajdonságokkal felvértezett faj. A Worgenek egy sötét és kissé túldramatizált történetvonallal rendelkeznek, ahol természetesen főhősünket megharapja egy vérfarkas, így alakul át ő is. Tulajdonságaikat tekintve semmi különös, a rezisztanciáik, amik említésre méltók. A goblinokat sokkal jobban sikerült kidolgozni, és hát valljuk be, ez az, amit szinte mindenki ki fog próbálni, aki beszerezte az új kiegészítőt. Beszédstílusuk, különféle kütyüjeik, humoros történetük és küldetéseik, illetve faji bónuszaik magukért beszélnek.
Értékelés: Már a két faj miatt is érdemes megvenni a kiegészítőt, ha valaki új karaktert szeretne kezdeni. Kifejezetten nagy élmény az új fajok valamelyikével kezdeni a szintezést, és velük felfedezni az új tartalmakat. Ráadásul a szintlépés nagy mértékben felgyorsult és élvezetesebb is lett, úgyhogy mindenképpen megéri belefogni akkor is, ha csak egy alt karakterre vágyunk.

 

És ami még kimaradt – Nézzük csak, ott van a megismert városok újrafelfedezésének élménye (pl. Orgrimmar), a jobban átláthatóvá vált talent-fa, a közlekedés javítása (repülhetünk Azeroth világában is), két új PvP battleground, valamint számos olyan apró újítás, amiket fajonként, karakterosztályonként tapasztalhatunk meg, illetve akkor, ha magunk bejárjuk az egész világot. Érdemes említenünk még az önmagában jelenleg teljesen haszontalan Archaeology-t, amely csupán arra jó, hogy bejárjuk a világ olyan pontjait, ahol még sosem jártunk, illetve többet tudjunk meg Azeroth történelméről, valamint a guildes szintlépések, amik nagyban mutatják az egyes közösségek összetartó erejét és haladási képességét, egyben pedig jutalmazzák a hardcore guildeket (pl. a tagok megidézhetőségével) és a casual társulásokat is (extra tapasztalati ponttal vagy arannyal).

 

A változások egy része már elő volt készítve az elmúlt év folyamán, ám az igazi nagy durranást a kiegészítő megjelenése okozta. Hogy érdemes-e beruházni rá, azt mindenkinek magának kell eldönteni, játékstílusától és szabadidejétől függően. Az alapjáték önmagában is bővült annyi újdonsággal, hogy el lehet vele lenni egy ideig további beruházások nélkül is, ám az új területek és az új fajok nyújtják mindazokat a további adalékokat, amikkel teljes lesz a kép. Bár tartalmilag nem nyújt annyi újat a kiegészítő önmagában, mint a korábbi bővítések, a változásoknak köszönhetően a casual játékosok is a maximumot hozhatják ki belőle még jelen állapotában, a megelőlegezett további tartalmi patchek nélkül is. Ráadásul végre azoknak is újra van értelme játszani a World of Warcrafttal, akik nem szeretnének napi 10 órákat MMO játékokkal tölteni.

 

Értékelés: 9/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás