Oldal kiválasztása

Dragon Age 2 – Infómorzsák

Dragon Age 2 – Infómorzsák
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2009-es év legsikeresebb szerepjátékának jövőre érkezik a folytatása, melyről folyamatosan érkeznek az újabb információk.

Dragon Age Origins a BioWare legutóbbi fantasy RPG-je, mely igazi sikerprogram lett az elmúlt egy év alatt. Nem csoda, hogy készül a folytatás, melyről sajnos eddig nem sok mindent tudtunk, ráadásul az a kevéske hír sem volt túl biztató. Azt már eddig tudtuk, hogy a DA2 teljesen új alapokra fog építkezni, mellyel új rajongókat akar szerezni a csapat, de az eddigi információk nem igazán meggyőzőek. Na de lássuk a legutóbbi adagot!

 

A folytatásban nem lesz lehetőségünk hőst létrehozni, hanem egy fix karakterrel, Hawke-al, Kirkwall hősével fogunk kalandozni. Ettől függetlenül használhatjuk első rész beli mentésünket, mert a fontosabb döntéseink a DA2 történetére is hatással lesznek. A játék célja nem feltétlen a világ megmentése, de persze nem zárható ki ez a lehetőség sem. A fő történeti szál hősünk sorsának beteljesítése, amihez persze be kell járnunk egy óriási világot, melynek egyik állomása Thedas legnagyobb kikötővárosa, Kirkwall.

 

Ahogy az lenni szokott, a város vezetőségét vagy megölték, vagy pedig megzsarolták, így egy zsarnok uralkodik Kirkwall-ban. Hogy hősünk pontosan hogy lesz a város a hőse, azt még nem árulták el, de a játék kreatív direktora, Mike Laidlaw annyit elárult, hogy a "jókor jó helyen" elvet alkalmazták, ráadásul a Chantry (Káptalan) is szerepet kap a dologban. A Chantry-k szerep némileg módosult az első részhez képest, mivel a mágusok tanítása és erejük esetleges elfojtása helyett démonokkal harcoltatják őket, és drogok segítségével tompítják a tudatukat, hogy ne tudjanak megszökni. Annyit még elárult, hogy Hawke testvére, Bethany is egy ilyen intézmény "lakója", akit megszöktet, és a játék elején közösen kalandoznak.

 

De nemcsak ő lesz hősünk egyetlen társa. Csatlakozik majd hozzánk egy Adeline nevezetű női harcos, aki korábban Hawke-al együtt menekült, de időközben beállt a Kirkwall-i őrségbe. Emlékeztek még az első részben a Pearl (Gyöngy) beli talpraesett leányzóra, Isabellára? Nos, ő visszatér a folytatásban, és ezúttal be is szervezhetjük csapatunkba. A tagok bizalmát és megbecsülését megint ki kell majd vívnunk, és figyelnünk kell a cselekedeteinkre. Akadnak majd köztük olyanok is, akik sosem fognak minket barátként elfogadni, hanem riválisként fognak ránk tekinteni. Elismerik majd ugyan a tetteinket, és tisztelnek minket, de a szemükben nem leszünk többek egy kardos idiótánál. A BioWare játékokban megszokott romantikus szál sem fog elmaradni, tehát egyes társainkkal igazán meghitt viszonyba kerülhetünk. Mindezt 2011 március 11.-e után.

 

 

Translate »