Oldal kiválasztása

Darksiders – A folytatás csak 2013-ban?

Darksiders – A folytatás csak 2013-ban?
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az eredeti tervek szerint a THQ a 2012-es üzleti esztendőben szerette volna piacra dobni az év elején bemutatott Darksiders folytatását, azonban a legutóbbi pénzügyi konferencián a kiadó megerősítette, ezt sajnos nem tudják tartani.

A THQ legutóbbi pénzügyi konferenciáján még úgy nyilatkozott a kiadó, hogy terveik szerint a 2012-es üzleti évben jelenhet meg az év elején debütált Darksiders folytatása, a héten tartott friss beszámoló alatt azonban új időpontot tűzött ki maga elé a THQ. A jelenlegi helyzet szerint a csapat csak a 2013-as üzleti esztendőben mutatná be a második részt, vagyis a Darksiders 2 valamikor 2012 áprilisa és 2013 márciusa között fog a boltokba kerülni.

 

Úgy tűnik, ebben az időszakban a THQ komoly játékhullámot fog a nyakunkba zúdítani, ugyanis ugyanezen időszakban debütál Itagaki új címe, a Devil’s Third és a Warhammer 40,000: Dark Millenium is.

Translate »