Oldal kiválasztása

Uncharted 3 – Nathan a sivatagban?

Uncharted 3 – Nathan a sivatagban?
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb szóbeszédek keltek szárnyra a Naughty Dog, Uncharted-franchise-ával kapcsolatosan, melyek szerint a még be sem jelentett harmadik epizód a sivatag homokján bonyolódna tovább.

Nathan Drake bejárt már erdőt, mezőt, hegyeket és fagyos tájakat egyaránt, így a változatosság jegyében logikus lenne őt egy sivatagi kalandba hajszolni és úgy tűnik, hogy ebben a Naughty Dog is látott fantáziát. A pletykák szerint néhány szerencsés zárt ajtók mögött korábban beletekinthetett a még be sem jelentett Uncharted 3 korai verziójába, de túlzottan sok információt nem csepegtetettek az érintett médiumok.

 

Most azonban valakinek hangyányit megeredt a nyelve és elárulta, hogy az Uncharted 3 ezúttal a sivatagot fogja központba helyezni, vagyis a második rész dermesztően fagyos momentumait perzselően forró pillanatok válthatják fel. Ugyanezen forrás azt is tudni véli, hogy a korábbi pletykáknak megfelelően az Uncharted 3-at a Sony a VGA környékén kívánja leleplezni, tehát december tizenegyedike és tizenkettedike között esélyes a bejelentése. Hamarosan kiderül, hogy igazat állít-e a forrás, de annyi szent, hogy van benne ráció.

Translate »