Oldal kiválasztása

We Sing Robbie Williams – Saját játékot kap a brit gigasztár

We Sing Robbie Williams – Saját játékot kap a brit gigasztár
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take That egykori oszlopos tagja, majd később szédületes szóló karriert is befutó Robbie Williams saját játékot jelentet meg a Nordic Games gondozásában. Az éneklős korongon 25 jól ismert nótája kap majd helyet.

Az fiúbandák követhetetlen burjánzásnak indulása előtt, a Take That már a csajok elsöprő kedvence volt, majd a csapat végül feloszlott, ahogy változtak az idők és vele a nőneműek zenei igénye is. A csapatot egykoron erősítő, Robbie Williams szólóban is óriási sikert könyvelhetett el magának, szemben az együttes többi tagjával, akik csak botladozni voltak képesek egyedül próbálkozva a mikrofon előtt. 

 

A Nordic Gamesnek köszönhetően október magasságában érkezik, Robbie Williams első saját játéka, amely huszonöt dalt és azok hivatalos videoklipjeit tartalmazza majd. A produkció kizárólag Nintendo Wii-re jelenik meg, de a teljes track listáról egyelőre egyetlen biztos dalt sem ismerünk. A cím a stílusát tekintve természetesen karaoke lesz, akárcsak a SingStar, vagy a Lips a másik oldalon. Ez a korong inkább a csajoknak lesz igazán örömére, de nekik minden bizonnyal nagyon.

Translate »