Oldal kiválasztása

Microsoft – Várunk a 3D-vel

Microsoft – Várunk a 3D-vel
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony és a Nintendo után adott a kérdés, vajon a Microsoft mikor lép az új 3D-s őrület nyomvonalára, mikor állnak elő első térhatású támogatással érkező játékukkal? A választ bentebb megleled!

Aaron Greenberg, az Xbox termékmenedzsere szerint egyelőre még várnak a Sony-hoz és a Nintendo-hoz hasonló bejelentéssel, a redmondiak ugyanis meg vannak róla győződve, hogy nincs még megfelelő igény a térhatású játékokra, és nem biztos, hogy a 3D lesz a jövő. Éppen ezért megvárják az első vásárlói visszajelzéseket, aztán meghozzák a szükséges döntéseket, de ahogy Greenberg mondta, őket abszolút nem sürgeti semmi, hisz ők nincsenek például TV-gyártóként jelen a piacon, nem úgy, mint a Sony, így nekik az új technológiával készült kijelzőket muszáj valamivel eladni.

 

Greenberg arra is kitért, hogy azért az X360-tulajoknak se kell mellőzniük a 3D-s játékokat, hiszen a Batman: Arkham Asylum, az Avatar már támogatja a térhatású megjelenítést, és az ősszel érkező Crysis 2 is élvezhető lesz három dimenzióban.

Translate »