Oldal kiválasztása

Star Wars: The Force Unleashed 2 – Előzetes

Star Wars: The Force Unleashed 2 – Előzetes
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Idén októberben ismét visszatér Vader nagyúr titkos tanítványa, Starkiller, aki az ígéretek szerint soha nem látott haraggal csap majd le ellenfeleire. A LucasArts többet, jobbat és szebbet ígér…

Az elmúlt években kevés minőségi Star Wars játékadaptációt tudott magából kisajtolni a LucasArts, pedig a több mint harmincéves univerzum jó pár remek klasszikussal örvendezette már meg a saga rajongóit. Mindezek ellenére a két évvel ezelőtt megjelent Star Wars: The Force Unleashed a fejlesztőcsapat és kiadó történetének leggyorsabban fogyó címe lett, azonban a kritikai visszhang közel sem festett ennyire pozitív képet. Az eddig értékesített több mint hétmillió példány azonban elegendő volt ahhoz, hogy zöld utat kapjon a drámai végkifejlettel véget ért első rész folytatása, amit a tavalyi Video Game Awards-on mutatott be a LucasArts, azóta pedig az első képek és konkrétumok is befutottak.

 

Eddigi ismereteink szerint a Force Unleashed folytatásának története a harmadik, illetve a negyedik film között fog játszódni, és régi ismerősünk, az első rész főhőse, Starkiller is visszatér. Aki játszott a játékkal, az bizonyára kíváncsi, hogyan is történhetett meg mindez, hiszen Darth Vader titkos tanítványa az első rész végén életét veszti. A válasz egyszerű: Starkiller egy klónozás eredményeként kerül majd ismét képbe. A kezdő képsorokban hajónkkal épp a Kamino felé tartunk, ahol Vader nagyúr kísérletének gyümölcsét, a fogolyként élő tanítványát jött meglátogatni. Starkiller napjait edzéssel és kiképzéssel tölti, amiben ismét segítségére lesz az első részben is jó szolgálatot tett PROXY droid. Látogatónk közben felvilágosít minket a részletekről, így megtudjuk, hogy nem mi vagyunk az első klónok, ugyanis a kísérletek során nem ment minden tökéletesen, így a gyorsított klónozást követően csak emlékfoszlányaink maradtak, ráadásul a klónozás mellékhatásaként némi elmezavar is nehezíti az életünket.

 

Az első rész egyik legbosszantóbb hibája a monoton és önismétlő harcrendszer volt, az Erő használata és a töménytelen mennyiségű ellenfél folyamatos kaszabolása ugyanis mindenféle kihívás nélkül kivitelezhető volt. A fejlesztők ígérete szerint ezen mindenképpen változtatni fognak a folytatásban, így több fejtörővel, kirakóssal szembesülünk, melyek sokszor a környezettel való interakciót hivatottak majd szolgálni. Például az első részben hiába volt lehetőségünk elhajítani fénykardunkat, nem igazán volt szükségünk erre a képességre, a második részben azonban mindez megváltozik, ugyanis sokszor továbbjutásunk záloga lehet az eldobott fénykard. Egyszóval a készítők igyekeznek elhitetni velünk, hogy valóban egy élő világ részesei vagyunk, melyben számtalan dolgot megtehetünk.

 

Az akciózást tekintve nagy újdonság lesz a dupla fénykard, amivel sokkal nagyobb hatásfokon tudunk majd kaszabolni, illetve ennek megfelelően a kombórendszer is teljesen át fog alakulni. Az első részben meglepően sokféle ellenféllel volt dolgunk, ami a rohamosztagosok és a többi különös szerzet kidolgozottságának a rovására ment, ráadásul az ellenük alkalmazott stratégiai is kimerült egy-két megoldásban, így a LucasArts ígéri, sokkal összetettebb, komplexebb ellenfelekre kell majd számítanunk, akik stílusban és harcmodorban is eltérnek egymástól. Például szembesülni fogunk olyan ellenfelekkel, akik ellenálnak az Erőnek, míg másokra a fénykard ereje lesz haszontalan.

 

Természetesen új képességekkel is rendelkezni fogunk, így az Erőt bevetve egy sokkal erősebb elmetrükkel próbálhatjuk megtéveszni az ellenfeleket. Ennek segítségével például egyszerre több rohamosztagost is megcélozhatunk, akiket aztán egymás ellen fordíthatunk. A másik újdonság az első részben is látott ellenfelek ide-oda dobálásának kibővült verziója lesz, ugyanis az elhajítás előtt elektromossággal tölthetjük fel a magatehetetlen delikvenst, akit a tömegbe hajítva élő robbanószerként használhatunk fel. A harmadik és egyben utolsó új képesség a Force Fury, ami lényegében a már meglévő erőnk pusztítóbbá tételét jelenti. Az elkapott ellenfelek után folyamatosan töltődik majd dühünk, amit egyetlen gomb megnyomásával rövid ideig szabadjára eengedhetünk.

 

Az eddig megjelent részletek alapján igazán ígéretesnek tűnik a Star Wars: The Force Unleashed 2. Úgy tűnik, a készítők tanultak hibáikból, alaposan kielemezték a beérkezett visszajelzéseket, így az első rész jó tulajdonságait meghagyva, azokat kibővítve, a bosszantókat pedig mellőzve próbálnak meg valami maradandót alkotni, így nem kizárt, hogy a középszerűre sikeredett első rész után a folytatás kellemes meglepetés lehet. Az egyelőre csak X360-ra bejelentett Force Unleashed 2 október huszonhatodikán kerül fel a polcokra.

 

Cikkünk az IGN előzetese alapján készült

Translate »