Oldal kiválasztása

Bezárt az Eidos Hungary

Bezárt az Eidos Hungary
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix hivatalosan is megerősítette, egy tavaly októberi döntés értelmében, bezáratták a néhai Most Wanted Entertainment örökösét, a Battlestations részeket jegyző Eidos Hungary-t.

A szomorú hírt a Square Enix európai divíziójának elnöke, Phil Rogers jelentette be, aki hivatalosan is megerősítette, tavaly októberben a kiadó bezárta a Battlestations játékokat készítő Eidos Hungary-t. A döntés hátterében a gazdasági válság és a Square piaci stratégiája áll, melybe a stratégiai játékok jelenleg nem férnek bele. Rogers szerint a piac ezen szegmensében nagyon nehéz a legjobbak között maradni, a japán kiadó pedig nem itt szeretne komoly sikereket elérni, így kénytelenek voltak lehúzni a rolót.

 

A Developnak adott interjúból az is iderül, hogy drasztikus leépítések áldozata lett a Hitman és Kane and Lynch fejlesztőcsapata, az IO Interactive is, ahonnan közel harmincöt embertől váltak meg. A Championship Manager-sorozatot jegyző Beautiful Game Studios is átalakításon esett át, több embert elküldtek és a jövőben inkább dizájnfeladatokat szánnak nekik

Translate »