Oldal kiválasztása

Gears of War 3 infómorzsák

Gears of War 3 infómorzsák
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hét elején hivatalosan is bemutatkozott a Gears of War harmadik és egyben utolsó felvonása, amiről a játék dizájnere, Cliff Bleszinski újabb részleteket árult el az egyik spanyol magazinnak.

A bejelentés mellé társított rövid, de nagyon hangulatos trailerből és egy korábbi pletykából már tudhattuk, hogy a harmadik részben felbukkan egy új Locust ellenfél, egy hatalmas csápokkal operáló polipszerű szörny. Ezt a spanyol magazinnak adott interjúban hivatalosan is megerősítette a dizájner, aki azt is elárulta, hogy a második rész után másfél évvel később játszódó, a szériát lezáró új felvonás nem fog a történet minden kérdésére választ adni, mégis a trilógia lezárásaként tekinthetünk majd rá.

 

Bleszinski két új fegyvert is bejelentett, ezek közül a videóban Fenix kezében az egyiket már láthattuk is. A lefűrészelt, duplacsövű puska sokkal hatékonyabb és erősebb lesz, mint a sima shotgun, viszont ehhez hosszabb újratöltési idő és kisebb hatótávolság társul majd. Emellett kapunk egy Pendulum Lancer nevű csúzlit is, ami a régi előfutár, a láncfűrészes verzió módosított verziója lesz. Nagyobb tűzerővel bír majd, illetve a végére felhelyezhetünk egy szúronyként használható pengét, amivel a közelharcokban hajthatunk végre burtális, de gyors kivégzéseket.

 

A híres dizájner ígéri, továbbfinomított fedezékrendszert kap a Gears 3, olyat, amilyet a játékipar még sohasem látott, valamint a sorozat történetében először női tagot is köszönthetünk a Delta Squad tagja között. Egy régi ismerős, az előző részből ismert Anya fog a csapat oldalán harcba vonulni.

 

A történetmesélés is megújul, illetve új megközelítést kap, így a kampánynak lesz olyan része, amikor nem Marcus Fenix és Dominic Santiago kalandjait fogjuk követni, hanem egy másik, eddig ismeretlen csapat tagjaként kell a Locust hordákra vadásznunk. A történet során azonban több ponton lesz átfedés, az egész pedig a Ponyvaregényben látottak alapján lesz megvalósítva.

 

A többjátékos módról egyelőre csak annyit volt hajlandó elárulni Bleszinski, hogy sokkal jobb régiószűrőt szeretnének majd alkalmazni, amivel a laggolás mértékét tudnák csökkenteni, illetve több régi Gears of War multiplayer pálya is visszatér.

 

Végül egy apró érdekes adalék: a harmadik epizód történetét az a Karen Traviss veti papírra, aki a korábbi Gears of War regényeket, az Aspho Fields-et és a Jacinto’s Remnantot összehozta. A dizájner az interjúban azzal indokolta az EPIC választását, hogy Traviss-nél jobban senki se ismeri a karaktereket, a játék világát, így csak ő képes olyan sztorit kreálni, amivel valóban a legdrámaibb epizódot tudják majd bemutatni, mely egy szívbemarkoló mese lesz a túlélésről, a reményről és a testvériségről.  A Gears of War 3 2011. április nyolcadikán fog megjelenni, kizárólag a Microsoft konzoljára.

Translate »