Oldal kiválasztása

Vanquish – Nyugatra télen jön

Vanquish – Nyugatra télen jön
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Bayonetta és a MadWorld alkotóinak újabb játéka valamikor a tél folyamán vándorol be a nyugati régiókba is, erősítette meg a hírt a játék hivatalos kiadója, a Sega. Shinji Mikami műve tehát nem várat majd sokat magára nyugaton sem.

A Vanquish számára Japánban is az idei tél lesz a megcélzott kilövési időkeret, ebből kifolyólag úgy tűnik, hogy a Platinum Games és a Sega nem várakoztatja meg ezúttal sem keményen a nyugati játékosokat. A Vanquish esetében a PlayStation 3 a vezető platform és mindkét verzió házon belül készül, nem lesznek olyan problémák a cuccal, mint a Sega által portolt Bayonetta esetében. Shifty kollégám egy képtrióval toldotta meg a napokban a galériát, vessetek rájuk néhány pillantást, ha még nem tettétek volna. Pontos dátum továbbra sem szerepel a cím mellett, azonban a téli megjelenés tűnik már biztosnak.

 

Translate »