Oldal kiválasztása

Mafia 2 – Augusztus végétől

Mafia 2 – Augusztus végétől
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2K Games a mai napon végre pontos megjelenési dátumot bélyegzett a Mafia II címe mellé, amely augusztus végétől lesz elérhető mindhárom érintett platformon, PlayStation 3-on, Xbox 360-on és PC egyaránt.

Az észak-amerikai kilövés augusztus huszonnegyedik napjára esik, míg nekünk három nappal kell csak többet várnunk, ugyanis a nemzetközi premier huszonhetedikére datálódott hivatalosan. A Mafia II-ben, Vito, a szegény, emigráns családból származó férfiember, szervezett bűnözésbe való beépülését követi majd nyomon, tanúi lehetünk annak, hogy miként boldogul az erkölcsi fertőben félig olasz, félig amerikaiként a tengerentúli, negyvenes, ötvenes évek tájékán. Dátum már van, a célplatformok ismertek, nincs más hátra, mint kivárni a cuccot.

 

Translate »