Oldal kiválasztása

FRISSÍTVE: GDC 2010 – True Crime – Az első gameplay videó

FRISSÍTVE: GDC 2010 – True Crime – Az első gameplay videó
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Újabb részletek és látnivalók csorogtak kifelé a United Front Games fejlesztés alatt álló True Crime játékáról, amely ezúttal a neonfényes Hong Kongba röpteti az eléje letelepedőket. A környezet autentikus lesz.

Az őszi időkeretbe helyezett True Crime készítői meglátogatták Hong Kongot, hogy 27.000 képkockányi anyaggal hazatérve alkossák meg annak digitális mását, ahol mi is kalandozni fogunk. A játékban hiteles atmoszféra kerül bemutatásra, ehhez pedig természetesen hozzátartozik a nappalok, valamint az éjszakák váltakozása, amely komoly hatásokat is eredményez majd. Rengeteg közelharcot kell vívnunk a helyi erőkkel, emellett sok lesz a lövöldözős, illetve járműves szekció is. Hong Kongnak négy kerületét helyezik át a virtuális térbe a készítők, így igen nagy lehet a változatosság és szabadságfokunk, ami nyilván jól mutat egy sandbox jellegű alkotásban. A producer, Jeff O’ Connel elmondása szerint a művet olyan filmek inspirálták, mint a The Departed és az Eastern Promises.

 

A sorozat rebootjaként is tekinthető részben újfent egy beépülő detektív, Wei Shen bőrébe bújhatunk, aki a Triádokat szeretné rács mögé juttatni, ehhez pedig nem válogat az eszközökben, a Hong Kongi túra erőszakosabb és kegyetlenebb lesz, mint a Los Angeles-i és a New York-i volt korábban. A cuccot a GDC-n pre-Alpha állapotában mutogatják az arra érdemeseknek, amelyet őszig kell a tervek szerint végső stádiumáig finomítgatniuk. A True Crime a PlayStation 3, Xbox 360, PC triót veszi célba és úgy tűnik, hogy DLC-ket nem igazán fognak ránk erőltetni hozzá. Van egy gameplay videónk is. Íme.

 

Frissítve: 2010.03.10. 13:35:25

 

A videó mellé befutottak a hivatalos képek is, finom darabok, ezért inivtálunk Titeket azonnali hatállyal a galériába.

Translate »