Oldal kiválasztása

Alpha Protocol – Kitűzve a bevetési nap

Alpha Protocol – Kitűzve a bevetési nap
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Michael Thorton, a zöldfülű ügynök lassan készülődhet, ugyanis a Sega zöld jelzést villantott az Obsidian alkotásának, amely május végén éli meg első bevetését Európában, mindhárom célplatformon.

Elő ismét a naptárakkal és kerüljön karika május huszonnyolcadik napja köré, ekkor érkezik ugyanis az Alpha Protocol című, szerepjáték elemekkel megspékelt, modern lopakodós anyag az Obsidian műhelyéből a Sega kiadásában. A játék főszereplője egy kezdő ügynök lesz, akit Michael Thortonként ismerhetünk meg, majd vehetünk irányításunk alá, hogy kiderítse általunk, miként is volt az a helyzet azzal a rakétával, amely szerencsétlenül egy utasszállító repülőbe csapódott a levegőben és ölt meg valamennyi embert a fedélzeten. A cuccot a PlayStation 3, az Xbox 360, valamint a megfelelő felszereltségű számítógéppel rendelkező tulajdonosok pécézzék ki, más verzió nem készült belőle. A fenti dátum mindhárom kivetülés megjelenését lefedi, egy napon érkeznek meg a boltok készleteire.

 

Translate »