Az ukrán GSC Game World egyedi univerzuma, a STALKER az orosz nyelvterületeken már tavaly megkapta legújabb epizódját, a Call of Pripyatot, a nemzetközi verzióra azonban februárig várnunk kell. Most itt van, megérkezett, mi pedig leteszteltük.

A kelet-európai játékfejlesztés egyik nagy reménységének számított az ukrán GSC Game World műhelyében készült S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl, mely hosszas fejlesztést és több halasztást követően végül 2007-ben mutatkozott be. A hibrid játékmenettel kecsegtető első rész során rengeteg be nem váltott ígéret maradt ki a játékból, az ukránok így különböző kiegészítők formájában próbálják meg az elmaradásokat pótolni, miközben a hatalmas univerzum csavaros, mellékszálakban bővelkedő sztorijának új építőkockáit is felszínre hozzák. A 2008-ban megjelent Clear Sky – az első rész előzménye – eléggé megosztotta a rajongókat, így a Pripyat városába elkalauzoló új epizódon volt a sor, hogy helyrehozza a S.T.A.L.K.E.R. kissé megtépázott renoméját. Vajon sikerült-e az új résznek? Tesztünkből kiderül!

 

A STALKER: Call of Pripyat története az első rész, a Shadow of Chernobyl cselekményének közvetlen folytatása, így a sztori a Strelok által feloldott Agyperzselőnek nevezett szerkezet okozta eseményeket meséli majd el. A szerkezetnek köszönhetően a helyi banditák, túlélők, fosztogatók és sztalkerek előtt megnyílt az út a Zóna közepe felé, így olyan, korábban messziről került és elérhetetlennek hitt területekre is bemerészkedhetünk, mint a szellemváros Pripjaty. A kormány is elérkezettnek látta az időt, hogy feltérképezze a kialakult helyzetet, azonban a Fairway hadművelet keretén belül, a Zónába küldött öt helikopterrel megszakadt a kapcsolat, a pletykák szerint pedig a gépek mindegyike lezuhant. Ekkor kerülünk mi a középpontba, ugyanis főhősünk, Alex Degtyarev, a kormány különleges ügynökeként azt a feladatot kapja, hogy járjon utána a történéseknek, derítse ki, mi történt a vasmadarakkal, akadnak-e túlélők, és ha már a Zónában kalandozunk, akkor a különös anomáliák okozóit se ártana felderítenünk. Korábbi sztalkerként az ember azt hinné, nem lesz nehéz dolgunk, de a Zóna minden eddiginél zordabb és kegyetlenebb, így főhősünknek se lesz könnyű dolga.

 

A játékmenet első ránézésre nem sokat változott, ezúttal is egy PDA-val a kezünkben vágunk neki a kalandnak, ami három nagyobb területen zajlik: mérgező gázokat eregető mocsarasban, kősivatagos, kihalt peremvidéken és egy romokban heverő, végnapjait megélő, iparvárosi környezetben, a Jupiteren. A helyszínek közötti átjárhatóságért ezúttal fizetnünk kell, hatalmas mivoltukból fakadóan pedig rengeteg "alterületet" látogathatunk meg, mint például a címadó hátborzongató szellemváros Pripyatot, a Darkwater lápvidéket, a Kopachi nevű falvacskát vagy a Yanov pályaudvart. Ami első körben mégis azonnal szembetűnik majd, hogy a Call of Pripyat gyakorlatilag teljesen szabad kezet ad a játékosnak, így a nagyobb bejárható területeket valóban úgy fedezzük fel, ahogy azt mi szeretnénk. Nincs megkötve a játékos keze, a kezdeti útmutató valójában csak egy irányjelző, lényegi jelentőséggel nem bír. Persze az első órákban talán célszerű követni az alaputasításokat, a játékban ugyanis a túlélés a cél, hátizsákunk szegényes tartalma pedig ezt nem teszi lehetővé. Így a játék elején feladatunk nem más, mint minél több pénzmag összeharácsolása, amit a nem mindig túl bizalomgerjesztő NPC-ktől vehetünk fel. Ha teljesítjük a Zóna furcsa szerzeteinek kéréseit, mi is jól járunk, remélhetőleg pénz üti a markunkat, esetleg különböző kiegészítőket kapunk munkánkért cserébe, a tapasztalati pontok hiányában pedig sajnos nincs más választásunk, fejleszteni, lőszert és egyéb kiegészítőket vásárolni csak pénzért cserébe tudunk. Az így kapott több órányi mellékküldetések, a folyamatos túrázások rengeteg kellemes, de néha izzasztó percet okoznak majd. A közvetlen folytatásban végre komolyabb tisztelet övezi a különböző leleteket, és bár felkutatások továbbra is veszélyes, érdemes kockázatot vállalva felkutatni a legközelebbi anomáliákat, az artifaktokból ugyanis nagyon kevés van, így a piaci értékük is nagyobb.

 

A korábbi részekkel szemben az új részben visszafogott mennyiségben vannak jelen a különböző frakciók, a sztalkerek és a szörnyek száma is némileg megcsappant, legalábbis ami a mennyiséget érinti. A felhozatal ugyanis változatos, a GSC csapata nem titkoltan sok mindent vett át a rajongók által készített modifikációkból, így felbukkan a sztalkereket zombivá változtató, különös törpe, de bele fogunk botlani olyan rémségekbe is, mint a vérszívók, manipulátorok vagy a kimérák. NPC-kből is kevés van, azok háttere azonban gondosan kidolgozott, nincsenek unalomig ismételt párbeszédek, a karakterek által kiadott feladatok pedig változatosak, érdekesek. Közvetlen folytatásnak köszönhetően rengeteg visszatérő arcba vagy frakcióba futunk majd bele, bár Szidorovics és a C-tudat távolléte kissé fájó. Ellenben a Creek-i hajóroncs menedéket nyújtó rozsdás falai között összefuthatunk a Freedom és a Duty frakciók képviselőivel, akik meglepő módon nagy barátságban és egyetértésben megférnek egymás mellett, és természetesen akár tőlük is vehetünk fel küldetéseket. Régi ígéretek közül végre megvalósult az alvás, mint szükséges kötelező tevékenység, a játékban ugyanis hősünk fárad, ami komolyan kihat a koncentrációnkra. Fontos, hogy biztonságos helyet keresve térjünk nyugovóra, nem ám álmunkban valami rondaság felzabál. Ha már szóba került az alvás, érdemes megemlíteni, hogy étkeznünk is kell, fontos része a játékmenetnek a folyamatos táplálékbevitel, különben eléhezünk.

 

Az MI meghajtásáért felelős A-Life rendszer továbbra is szenved némi gyermekbetegségtől, de összességében elmondható, hogy az előző rész óta sokat fejlődött a rendszer. A sztalkerek támogatják, fedezik egymást, meglepően pontosan céloznak, taktikáznak, fedezékeinkből folyamatosan özönlő gránátesővel próbálnak meg kiugrasztani, ráadásul az se mindegy, milyen súlyú felszerelés van épp nálunk, hisz ez ilyenkor mozgásunkat is lassítja. A tűzpárbajok elhúzódhatnak is, ha pedig egy komolyabb kompániába botlunk bele, akkor vért izzadva  tudunk csak továbbjutni majd.  Az NPC-k pedig valóban élnek, társaságokba verődnek, vadásznak, táboroznak.

 

A STALKER: Call of Pripyat minden tekintetben felülmúlta elődjeit, a játék fő cselekményszála ugyan nyolc óra alatt végigdarálható, a mellékküldetések teljesítésével azonban ez több tíz órára is kitolható. Az alapjátékmenet, vagyis a lövöldözés, felszerelésünk folyamatos fejlesztése, a fegyverek javítgatása, az NPC-kel való kommunikáció, mind-mind élvezetes elemei az új résznek, mely az előző epizódokkal szemben sokkal komorabb, nyomasztóbb, a játékos végre valóban úgy érzi, hogy egy katasztrófa sújtotta vidéken kalandozik, és ez sokszor ránk is átragad. Természetesen akadnak bosszantó apróságok, amikre oda lehetett volna figyelni, az ukrán csapat valóban folyamatos fejlődést tud felmutatni a STALKER-szériával, így ha kicsit késve is, de öröm volt ismét a Zónában bóklászni.

 

Értékelés: 8,5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás