Oldal kiválasztása

Fable III – Kiforottabb kooperatív mód

Fable III – Kiforottabb kooperatív mód
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Peter Molyneux a 1UP egyik podcastjában elárulta, hogy a Fable II újdonságának számító kooperatív mód a harmadik részben is visszatér, és sokkal kiforrottabb formában, mint ahogy azt a másodikban tette.

A Fable második részének egyik legnagyobb újdonsága a kooperatív játékmód volt, azonban az új lehetőség több sebből is vérzett, így a Lionhead ötlete bár jónak ígérkezett, csúfosat bukott. A brit csapat azonban nem hagyja veszni az ötletet és Peter Molyneux egy vele készült interjúban elárulta, tanultak az előző epizód hibáiból, így a harmadik felvonásban a kooperatív móka sokkal kiforrottabb lesz. Ha hősünkkel mások világába szeretnénk ellátogatni, akkor végre lehetőségünk lesz magunkkal vinni hűséges társunkat, a kutyánkat, saját hősünket és persze kardunkat is, ráadásul mindezt végre saját kameranézetben tehetjük majd meg. Molyneux azt is megígérte, hogy virtuális partnereinkkel akár interaktív kapcsolatba is léphetünk, kézen fogva sétálgathatunk, vagy akár egy barlangba is meginvitáljuk kiszemeltünket, hogy aztán ott majd mi történik, azt már a fantáziátokra bízom.

 

Translate »