Oldal kiválasztása

Már csak alig deficites a PlayStation 3

Már csak alig deficites a PlayStation 3
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A legtöbb videojáték berendezés masszív veszteségeket generál kezdetben a gyártóknak, amelyet néhány éven belül tudnak csak lefaragni és profittá alakítani. A Sony sincs már távol ettől.

A Sony a PlayStation 3 piacra dobásakor egyes becslések szerint igen kemény veszteségeket szenvedett el a hardver árusításával, ami gépenként elérhette akár a 250-300 amerikai Dollárt is, annak ellenére, hogy a konzol eleve csillagászati, 600 Dolláros áron került polcokra. Ahogy telt-múlt az idő, a gyártási költségek egyre lejjebb kúsztak, a hardver sokkal egyszerűbbé és szerényebb felszereltségűvé vált (kevesebb USB port, kivett kártyaolvasó, megszűnt PS2 kompatibilitás), amely lehetővé tette, hogy alacsonyabb áron értékesítsék a masinákat, ám kisebb veszteségekkel.

 

 

A Wall Street Journal legfrissebb publikációja szerint a Sony már csupán egy hajszálra van attól, hogy nyereségessé tegye a PlayStation 3 bizniszt, ugyanis mostanra mindössze 18 Dollárt buknak gépenként. Talán még idén, de jövőre már biztosan profitot lesz képes termelni a hármas PléjStáció, ami lényegesen könnyebb helyzetbe hozhatja majd a gyártót és persze ez magában hordozhatja a további árcsökkentések lehetőségét is.

Translate »