Oldal kiválasztása

Mass Effect 2 próbakör

Mass Effect 2 próbakör
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Múlt héten szerdán az Electronic Arts és a Microsoft jóvoltából lehetőségünk volt megjelenés előtt kipróbálni a Mass Effect második részét. Az ott szerzett élményeinket és tapasztalatainkat foglaljuk most össze.

A Mass Effect 2 megjelenéséig már nem kell sokat aludnunk, hiszen pénteken PC-re és X360-ra is megvásárolható lesz a BioWare három részesre tervezett űreposzának középső darabja, amit múlt héten szerdán délután a hazai forgalmazó Electronic Arts-nak és az X360 koznolokat biztosító Microsoftnak köszönhetően elsők között próbálhattunk ki. Pár órányi játék után nehéz lenne komolyabban kivesézni a játékot, így inkább az addig tapasztaltakról szólna most ez az írás, a játéktesztet ugyanis kollégánk  tollából olvashatjátok majd, aki a magyar felirattal érkező PC-s verziót nyüstöli.

 

A trilógia második részének története szinte közvetlenül követi az első rész eseményeit, így már a játék legelején egy érdekes szituációba keveredünk. A Mass Effect 2 ugyanis egy álleejtős nyitánnyal indít útnak minket, egy olyan cliffhangerrel, amire a jelenlévők többsége se számított. Ezután azonban szépen elkezdenek kibontakozni az események, találkozunk a Cerebus vezetőjével, Illusive Mannel, akinek megbízásából ki kell derítenünk, miért tűnnek el galaxisszerte az emberi telepesek és pontosan miféle fenyegetéssel nézünk ezúttal szembe. Újratoborzott csapatunk teljesen új, korábban több hírben is bemutatott csapattagokkal bővül majd a játék során, akiknek ezúttal is nagyon nagy hasznát fogjuk majd venni küldetéseink alatt.

 

Ami már az első percekben azonnal szemet szúrt, hogy a Mass Effect-ben tapasztalt jellemző RPG vonások valóban eltolódtak kicsit, és bár továbbra is komoly mélységgel és rengeteg lehetőséggel bír a játék – fejleszthető fegyverek, kütyük, képességek, páncélok – mégis mozgalmasabb, pergősebb, akciódúsabb lett a Mass Effect 2, amivel már a játék kezdetén szembesülni fogunk. Ezúttal se nyerő a "Rambo" stílus, de csapattagjaink jóval kevesebb figyelmet igényelnek, ugyanis maguktól is ügyesen teszik a dolgukat. Persze lehetőségünk van taktikus, jól megfontolt lépéseket tenni egy-egy kialakult helyzetben, aki nem ezt preferálja, az még inkább megtalálja most számításait. Eltűntek az elsősegélycsomagok a pályákról, így a Gears of War-ban használt újraregenerálodásos megoldást alkalmazza már a Mass Effect 2 is. Ergo, ha vészesen közeledik a vég – vérrel áztatott képernyő – akkor érdemes gyorsan fedezékbe vonulni. Lehetőségünk lesz kombinálni a fegyvereket és a különböző képességeket. A játék kezdetben mindent szájbarágósan elmagyaráz, így kiismerhetjük, hogy mit mivel érdemes párosítani. Például ha a rakétavetőt egy nagy erejű lökéshullám gerjesztésével párosítjuk, akkor lehetőségünk lesz a fedezék mögött megbújó ellenfelet kilökni onnan, majd a rakétavetővel levadászni.

 

A BioWare a sebzési rendszert is megújította. Egy korai előzetesünkben erről már meséltünk, most viszont játék közben is kipróbálhattuk, és nyugodtan állíthatom, hogy fantasztikusan működik. Ha fejre célzunk, akkor komolyabbat sebzünk a páncélból vagy az életerőből, de az organikus droidok feje például egy az egyben leszakad. Lehetőségünk van karra vagy lábra célozni, így ha ezen testrészeket sebesítjük meg, akkor az ellenfél pontatlanabbul fog célozni, esetleg lassabban fog mozogni. Megújult az irányítás is, könnyebb kiválasztani a számunkra fontos fegyvereket, speciális képességeket és a csapattagoknak is könnyebb utasítást adni. A teszt során a konzolos verziót próbálhattuk ki, azóta már a PC-s verzió is a birtokunkban van, és személy szerint nekem az X360-as interfész jobban bejött, ettől függetlenül az asztali gépre írt változatban is teljesen letisztult, gyorsan, egyszerűen használható kezelőfelületet kapott a játék.

 

Ellenben a töltési idő borzalmasan hosszúra sikerült. Lehet, csak mi vagyunk elkényeztetve, de a játék nyüstölése közben többen is megjegyezték, hogy meglepően sokat tölt a játék. A PC-s verzió során ez a probléma nem került elő, így feltételezem a tesztnapon nem merelemezről olvasta az adatokat a játék, hanem közvetlenül a lemezről, ezért lehetett hosszú a töltési idő. A grafika hihetetlenül pazarul fest, a textúrák tűélesek, a helyszínek változatosak, igényesen felépítettek, a karakterek kidolgozottsága hihetetlenül aprólékos, bár az emberek esetében kicsit műanyagszagot áraszt az egész, ettől függetlenül tátott szájjal bámultam a játékot.

 

A Mass Effect 2 pár órás nyüstölése után kijelenthetjük, hogy minden tekintetben felülmúlta az első részt, hiszen rengeteg komoly újítást eszközölt benne a BioWare, és bár eléggé az elején hagytam abba a kalandot, a kanadaiak azon terve, miszerint felül akarják múlni az első rész sikereit, nem hiú álom. A második rész az első perctől fogva magába szippant, hihetetlenül komplex, összetett, miközben felhőtlen szórakozás is egyben, amit főleg a komolyabb akciónak köszönhet, így ezúttal nem csak a fanatikus szerepjátékosokat, de a kicsit lazább játékélményt kedvelőket is megszólította a BioWare.

Translate »